Törölt járat, elveszett csomag? Mutatjuk, mi a teendő

A repülős utakon sok kellemetlen esemény történhet velünk, így fontos, hogy tudjuk, baj esetén mi a teendő. Arról is célszerű előre tájékozódni, utasként milyen jogaink vannak.

Járatkésések, járattörlések, a poggyászokat érintő gondok – az Infostart cikke szerint az elmúlt időszakban ezekkel kapcsolatban érkezett a legtöbb panasz az utasoktól a fogyasztóvédelemhez. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint ilyenkor az adott légitársaságnak kell először jelezni a problémát.

repülés, járattörlés, elveszett csomag
A repülős utakon sok kellemetlen esemény történhet velünk. Fotó: Getty Images

„Harminc napjuk van a panasz elbírálására, intézkedésre, aztán tovább lehet menni a Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, amely elsőfokú hatóságként a reptér székhelye szerint illetékes kormányhivatal. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében Budapest Főváros Kormányhivatala. Egyébként határon átnyúló panaszok kezelésében az Európai Fogyasztóvédelmi Központ segít. Belföldi szolgáltatóknál a Békéltető Testülethez lehet fordulni, de bírósághoz is” – magyarázta Kupeczki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Kupeczki Nóra arról is beszélt, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság az általános szerződési feltételeket tekinti át, azt, hogy betartott-e a légitársaság minden fogyasztói jogokat érintő jogszabályt. Ugyanakkor nem árt, ha utasként mi is előre tájékozódunk a jogainkról. A tájékozódásban a helyettes államtitkár szerint nagy segítséget jelent a Kormány.hu weboldal, illetve az Ecc-net:travel nevű alkalmazás: előbbin a repülős utakkal kapcsolatos hasznos információkat találhatunk, utóbbi pedig megkönnyíti a jogok megismerését és a légitársaságokkal való kapcsolat felvételét, illetve a jogok érvényesítésével kapcsolatos információkat is felvonultatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.