Örülhetnek, akik a Balatonhoz utaznak

Sok fejlesztéssel, erős turisztikai szezonra készül a MÁV-Volán-csoport, és a nyári menetrend bevezetésével tovább javul a Balaton vasúti és autóbuszos elérhetősége - jelentette be Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.

Koronavírus: így utazhatnak a szomszédba a beoltottak - részletek !

A vasúti nyári menetrend június 19-én, szombaton indul, és a Balaton térségében közlekedő autóbuszjáratok menetrendje is átalakul június 16-tól, így az ország számos pontjáról könnyebben elérhetővé válik a tó a nyári időszakban. Kerékgyártó József kiemelte: elkészült a villamosítás Székesfehérvár és Balatonfüred között, ennek köszönhetően csökken a menetidő, és csendesebb, környezetbarátabb szerelvények közlekedhetnek. A Balaton déli partjára új emeletes KISS motorvonatok is indulnak, és a vidéki nagyvárosokból is kényelmesebben érhető el a tó. Ettől az évtől az éjjeli Bagolyvonatok az északi parton is biztosítják az éjszakába nyúló szórakozás után a vasúti utazás lehetőségét.

Rengetegen utaznak nyáron pihenni, fürdőzni a Balatonhoz.
Rengetegen utaznak nyáron pihenni, fürdőzni a Balatonhoz. Fotó: Getty Images

A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy az idei főszezoni időszakban forgalomba állítják az összes kerékpárszállításra alkalmas kocsit, de csúcsidőben megtelhetnek a kerékpáros kapacitások, ezért célszerű előre megváltani a jegyeket. Elmondta azt is, hogy a májusban a szegedi vonatokon bevezetett okosjegyet a nyári forgalomban kiterjesztik a balatoni vonatokra is. A kedvező árú jegyek korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre.

Változások a Volánbusznál

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója hozzátette, hogy a Volánbusz kínálata is jelentősen bővül. Új távolsági autóbuszjáratok indulnak a Balatonhoz például Salgótarjánból, Egerből, Gyöngyösről, Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Dunaújvárosból, Paksról és Komlóról. A távolsági járatok mellett változik a tó környékén közlekedő autóbuszjáratok menetrendje, illetve a Balaton térségében a regionális autóbuszjáratok menetrendje is. Hangsúlyozta, hogy az összehangolt menetrend, a megvalósított és a tervezett fejlesztések versenyképessé teszik a közösségi közlekedést az egyéni közlekedéssel szemben.

Harmadszor is elindul a Hol vagy, Kajla? elnevezésű turisztikai program, amellyel az alsó tagozatos diákok felfedezhetik Magyarország természeti és kulturális értékeit. Június 16. és augusztus 31. között minden gyerek, aki felmutatja pecsétgyűjtő Kajla-útlevelét és diákigazolványát, díjmentesen utazhat a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain, valamint a Bahart és a Mahart egyes hajójáratain. A gyerekkel utazó felnőtt kísérők is kedvezményt kapnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!