Megrohamozzák a nyaralók idén a Balatont

Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. Ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Csupán a megkérdezettek ötöde tartja itthon úgy, hogy korai még a nyaralás a mostani járványhelyzetben. Részletek itt.

Az eddigi adatok arra utalnak, hogy a tavalyinál is erősebb lesz a nyári belföldi turisztikai szezon, így annak lesz biztosan szállása, aki időben foglal. A nyár alapvetően a belföldi turizmusról szól majd. Érdemes új helyeket is felfedezni, hiszen a fejlesztéseknek köszönhetően országszerte változatos, minőségi szálláshelykínálat és programlehetőségek várják a látogatókat - mutatott rá közleményében az MTÜ.

Idén is a Balaton a legnépszerűbb belföldi nyaralási célpont
Idén is a Balaton a legnépszerűbb belföldi nyaralási célpont. Fotó: Getty Images

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkezett adatok azt mutatják, folyamatosan emelkedik a foglalások száma a hazai szálláshelyeken, a legnagyobb arányú növekedés a magánszálláshelyeknél, míg a legnagyobb volumenű emelkedés a szállodáknál látható. A nyári hónapokra lefoglalt vendégéjszakák száma már eléri a 4,5 milliót: a vidéki szálláshelyekre érkezett a foglalások 89 százaléka.

Idén is a Balaton szálláshelyei a legnépszerűbbek (33 százalék), ezt követi a Mátra-Bükk (8 százalék) és Debrecen és térsége (7 százalék). A foglalások alapján a legkeresettebb helyek a Balaton mellett: Balatonfüred, Siófok, Hévíz, Zalakaros és Cserszegtomaj. A Mátra-Bükk térségében: Miskolc (Lillafüred), Eger, Gyöngyös, Egerszalók és Noszvaj. Debrecen és környéke: Hajdúszoboszló, Debrecen, Tiszafüred, Berekfürdő és Abádszalók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.