Jóval drágábban strandolhatunk idén a Balatonon

Számos fizetős balatoni strandon emelnek a belépőjegyek árán, van, ahol 25 százalékkal többet kell majd fizetni.

A hét második felében beköszönt az igazi nyár, így az idő már alkalmas lehet a strandolásra. Ennek apropóján a Pénzcentrum megnézte, hogy alakulnak a strandbelépők árai az idei szezonban a Balaton környékén. Mint arra a lap rámutatott: mivel az utóbbi 2 évben a járványügyi veszélyhelyzet miatt az önkormányzatok és a fenntartók nem emelhettek az árakon, több helyről jelezték, hogy idén már nem tologathatják ezt tovább.

Jóval drágábban strandolhatunk idén a Balatonon. Fotó: Getty Images

Siófokon például mindhárom strandot (Nagystrand, Újhelyi, Sóstó) május 15-én tervezik megnyitni, június 3-ától pedig a Nagystrand és Sóstó strand is fizetős lesz. Ugyanakkor június 30-ig még a tavalyi árakon lehet használni a strandokat , és július 1. napjától lép életbe az új, emelt díjszabás. Új, fizetős strandot nem alakítanak ki, Siófok szabadstrandjai továbbra is mindenki számára, belépőjegy váltása nélkül vehetők igénybe.

Balatonakali 25 százalékos emelésre készül

Balatonakalin, a Mandulavirág strandon június 17-én az előző évi, jelen pillanatban előszezoni árakon nyitnak. Amennyiben a jogszabályi háttér lehetővé teszi, július 1-től készülnek átlagosan 25 százalékos áremelésre. Balatonalmádi négy strandján az árak május 28. és június 30. között változatlanok maradnak, majd a veszélyhelyzet feloldását követően, július 1-től módosulnak. Június 30-ig 1000 Ft/fő, július 1. után pedig 1500Ft/fő áron válthatnak jegyet a vendégek.

Révfülöpön a Szigeti strandon és a Császtai strandon is 500 forint volt a belépő tavaly. A tervek szerint július elsejétől kerülne sor jegyáremelésre, mivel évek óta azonos áron lehet bejutni – ezt azonban a polgármesteri hivatal részéről nem erősítették meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!