Indul a főszezon a hazai tömegközlekedésben

A négy héten át tartó előszezont követően szombaton életbe lép a MÁV-Volán-csoport nyári főszezoni menetrendje - közölte a közlekedési társaság Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.

Az elmúlt években megszokott, Budapest és a Balaton közötti járatokon kívül már a vakáció első hétvégéjétől közvetlen vonatok indulnak a Kelet-, Délkelet-Magyarországi vármegyeszékhelyekről a Balatonra, valamint a korábbi években még nem létező új viszonylatok is kényelmesebbé, gyorsabbá teszik az utazást a nyaralók, kirándulók számára - írta közleményében a csoport.

Bővül a balatoni közlekedésben a légkondicionált InterCity vasúti kocsik száma, több korszerű FLIRT és KISS motorvonat áll forgalomba, valamint az idén 75 éves Utasellátó fedélzeti szolgáltatásait is igénybe lehet venni a déli és az északi partra tartó számos InterCity vonaton - ismertették.

Új menetrendet vezet be a Volánbusz az ország több térségében, köztük a Balaton vonzáskörzetében is, így kedvezőbb utazási lehetőségekkel közelíthető meg a tó környéke Sopronból, Győrből, illetve Tatabánya, Mór, Bakonycsernye, Zirc térségéből is. Bővül a Balaton-felvidéken, a Káli-medence térségét érintő éjszakai járatok köre is - írták.

tömegközlekedés
Szombaton életbe lép a MÁV-Volán-csoport nyári főszezoni menetrendje. Fotó: MÁV Facebook

A vakáció ideje alatt várható jelentős utasforgalom miatt a társaság kiemelten fontosnak tartja, hogy az utasok lehetőleg elővételben, akár napokkal az utazás előtt vásárolják meg a jegyeket, a csoportok, kerékpáros csoportok pedig legalább egy héttel előre jelezzék utazási szándékukat a kocsik, ülőhelyek és átszállások megszervezése miatt.

Július elsejétől az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz. A társaság az új díjtermékkel a korábbiaknál is több utasnak kínál olcsó és egyszerű megoldást az utazáshoz. A változás a Balaton felé, illetve a tó felöl közlekedő távolsági feláras vonatokat is érinteni fogja. A vármegye- és országbérlettel utazók az alábbi weboldal Balaton menüpontján belül tudnak tájékozódni a jelenleg elérhető vonatokról és a júliusi módosításokról.

"Idén a nyaralók többségének egyértelműen a MÁV-Volán-csoport kínálja a legnyerőbb megoldást a Balatonhoz való eljutásban. Kibővített járműparkkal és megerősített létszámmal készülünk a balatoni nyárra, de ahhoz, hogy mindenki utazása zökkenőmentes legyen, az utasok együttműködésére is szükség van. A jegyváltás legkényelmesebb és leggyorsabb módja a MÁV mobilalkalmazás használata" - hangsúlyozta a közlemény szerint Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport operatív vezetője.

A főszezoni menetrend augusztus 27-ig lesz érvényben, és azt a szeptember végéig tartó utószezoni menetrend követi majd - olvasható a MÁV-Volán-csoport közleményében. A nyári menetrendről és az utazási lehetőségekről, újdonságokról további részletek a társaság honlapján, az alábbi linkre kattintva érhetőek el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!