Az utazás bámulatos hatása

Egy friss tanulmány szerint azok, akik rendszeresen utaznak, boldogabbak, mint azok, akik életének nem része az említett tevékenység.

A tanulmány, amely a Tourism Analysis című szaklapban jelent meg, a Washingtoni Állami Egyetem adjunktusának, Chun-Chu Chennek a nevéhez fűződik – írja a medicalxpress.com . Chen elhatározta, készít egy felmérést arról, hogy egyesek miért utaznak gyakrabban másoknál, illetve, hogy az utazással járó tapasztalatok hosszú távú hatással vannak-e az adott személy boldogságára, jóllétére.

A vizsgálatban részt vevőket arról kérdezték, mennyire fontos része az életüknek az utazás, mennyi időt töltenek azzal, hogy megszervezik, hova és mikor utazzanak legközelebb, és mennyit utaznak évente. Ezenkívül az alanyoknak számot kellett adniuk arról, mennyire elégedettek az életükkel. Az 500 résztvevő kicsivel több mint fele mondta azt, hogy évente négynél többször utazik, az alanyok 7 százaléka pedig azt vallotta, hogy egyáltalán nem utazik.

Az utazás jó hatással van ránk.
Az utazás jó hatással van ránk. Fotó: Getty Images

Boldogabbak, akik rendszeresen utaznak

Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik jobban érdeklődnek a turizmussal kapcsolatos információk iránt, illetve gyakrabban beszélik meg barátaikkal utazási terveiket, nagyobb valószínűséggel mennek rendszeresen vakációzni, mint azok, akik nem állandóan a következő úti célon gondolkodnak. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy azok, akik rendszeresen 75 mérföldnél messzebb utaznak az otthonuktól, 7 százalékkal boldogabbak, mint azok, akik saját bevallásuk szerint sohasem vagy csak nagyon ritkán utaznak.

Miért van hányingerünk utazás közben? Részletek itt .

"Az eredményekből jól látszik, hogy ha az emberek általános jóllétéről van szó, a munka, a család, illetve a barátok szerepe a legjelentősebb. Mindazonáltal az alanyok válaszai alapján kijelenthetjük, hogy az utazással kapcsolatos élményeknek is van egy kicsi, de észrevehető hatása arra, az érintettek mennyire elégedettek az életükkel" – mondta Chen, aki hozzátette: mindez rávilágít arra, milyen fontos, hogy kiszakadjunk a napi rutinunkból, és új dolgokat tapasztaljunk meg.

Korábban egyébként már többször vizsgálták az utazás közben szerzett élmények stressz-szintre, egészségi állapotra, jóllétre kifejtett pozitív hatását, de a szakemberek jellemzően egyetlen utazás hatását vették górcső alá. Chen kutatása azonban azt analizálta, hogy hosszú távon, nevezetesen egy év alatt milyen irányba befolyásolja az emberek hogylétét az utazás.

Bár jelenleg a koronavírus-járvány miatt nehezített az utazás, a korlátozások a jövőben minden bizonnyal enyhülnek majd, a kutatás megállapításai pedig komoly hatást gyakorolhatnak mind a turistákra, mind pedig az idegenforgalmi ágazat képviselőire. Az eredmények alapján Chen úgy vélekedik, az utazási irodák, az üdülőhelyek, sőt a légitársaságok is olyan közösségimédia-kampányokat indíthatnak el, amelyekkel arra sarkallják az embereket, vitassák meg az utazásról alkotott véleményüket.

"A kutatás rámutatott, hogy minél többet beszélnek az emberek egy adott utazásról, és minél jobban megtervezik azt, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy el is utaznak" – így Chen, aki szerint az eredmények még inkább motiválhatnak minket arra, hogy elkezdjünk azon gondolkodni, hova utazzunk legközelebb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!