A családok harmada nem tervez idén nyaralni

A kisgyermekes családok kétharmada tervezhet idén nyaralást, az iskolások 70 százalékát küldhetik táborba a szüleik.

A Regio Játék játékáruházlánc felmérése alapján a családok harmada 200 és 350 ezer forintot költene nyaralásra, csaknem 20 százalékuk 500 ezer forintnál is többet. A legtöbben a Balatonhoz vagy Horvátországba, Olaszországba, Görögországba és Ausztriába utaznának. A táborozási lehetőségek közül a sporttáborok a legnépszerűbbek, a megkérdezettek majdnem fele 30 és 50 ezer forint közötti összeget költhet a gyermeke táboroztatására - írták.

nyaralás
A kisgyermekes családok kétharmada tervezhet idén nyaralást. Fotó: Getty Images

A közlemény szerint a sokszínű kínálat ellenére a szülők 55 százalékának gondot okoz megoldani a nyári gyermekfelügyeletet. A nyaralás és a táborok mellet ezért sokaknak szüksége lehet a napközire és a nagyszülői segítségre, esetleg ismerősök, gyermekfelügyelők közreműködésére. A szabadidő a játékforgalmazásban is kiemelkedően fontos időszak, az előrejelzés szerint ebben a 10 hétben jön össze az éves értékesítés 20 százaléka - tették hozzá.

A felmérés június 13. és 17. között készült a 14 év alatti gyermeket nevelők online megkeresésével. A kutatásban 1122-en vettek részt - olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!