Vigyázzon, hogy ki előtt sétál! Elárulja magát!

Korábbi kutatások során kiderült, hogy egy ember járásából rengeteg dologra lehet következtetni: az illető nemére, korára, sőt hangulatára is. Egy most megjelent cikk szerint a férfias mozgást úgy érzékeljük, mintha az illető felénk tartana, a nőiest pedig, mintha épp a velünk ellenkező irányba mozogna.

A cikk alapját képező kutatás során a tudósok önkénteseket kértek meg, hogy elemezzék a modellek mozgását. A modellekből a megfigyelők csak az ízületeik mozgását látták, így alakjukból nem tudtak következtetni a modell nemére és korára.

"Rendkívül érdekes volt a kísérlet, hiszen ha valakinek csak a körvonalát és az ízületeit látjuk, akkor mozgás nélkül nem tudjuk eldönteni az illető merre néz. Azonban amint elindul, azonnal képesek vagyunk megmondani, hogy férfit, nőt, időset vagy fiatalt látunk, és hogy az illető dühös vagy boldog. Mindezt csupán a mozgásból" - nyilatkozta Dr. Rick van der Zwan, az ausztrál Southern Cross Egyetem munkatársa.

A korábbi kutatások során főleg férfi modelleket alkalmaztak. Az ilyen kutatások alatt a tudósok felfigyeltek egy érdekes jelenségre: bár a megfigyelések során igen nehéz megmondani, hogy a modellek felénk sétálnak, vagy épp az ellenkező irányba, a megfigyelők szinte minden esetben azt látták, hogy a modell feléjük mozog. Ez a tudósok szerint azért van így, mert a férfiak mozgását felénk irányulónak érzékeljük, a nőket pedig ellentétes irányúnak.

"Ez a jelenség teljesen független a megfigyelő nemétől. Úgy gondoljuk, a biológiai mozgás fontos jelzéseket hordoz és támpontokat adhat olyan esetekben, amikor más tájékozódási tényezők bizonytalanok illetve elégtelenek. Bár további kutatások szükségesek a jelenség pontosabb megértéséhez, egyértelmű hogy valamilyen mélyen gyökeredző ösztönös észlelésről van szó"- nyilatkozta Dr. van der Zwan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!