Vérben úszó mini robotdoktorok

A jövőben akár parányi robotok segíthetik a gyógyulást az emberi szervezetben. Az apró technikusok a testen belül szerelhetnek össze hamarosan orvosi eszközöket.

Valódi "szerelőbrigád" dolgozik ma már egyes laboratóriumokban: a "féregszerű" mini robotok ugyanis "méretükhöz képest" nagyobb terheket is képesek megmozgatni. Egyelőre azonban csak kísérleti, laboratóriumi körülmények között. A finomabb műveletek kontrollálása mindazonáltal eddig számos nehézségbe ütközött - írja a New Scientist tudományos weboldala , amely most nagy előrelépésről számolt be a területen.

Eric Diller és Metin Sitti, a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem kutatói, újfajta mikrorobotok egyszerű verzióit alkották meg, az című tudományos szaklapban közzétett tanulmányuk szerint.

A Dillerék által kifejlesztett szerkezetek mágneses anyagok rudacskáiból épülnek fel. Mindegyik robot 1 milliméter hosszú és két fogókarja van. Minthogy anyaguk mágneses, nem meglepő, hogy irányításuk is ezen az elven alapul. A robotokat mágneses mező mozgatja, karjaikat pedig szintén mágnessel tudják használni.

A korábbi fogókaros robotok hiányossága az volt, hogy egy külső irányítóra kellett rákapcsolni őket, így alkalmatlanok voltak a testen belüli tevékenységek elvégzésére. Más verziók nem tudtak egyszerre mozogni és karjaikkal tartani valamit. A most kifejlesztett minirobotok viszont összezárt fogókkal vagy nyitott helyzetben is mozgathatók - magyarázta Sitti.

Vérben úszó mini robotdoktorok (Fotó: Europress illusztráció)

Eddig arra sikerült rávenni a robotokat, hogy kisebb tárgyakat szállítsanak, illetve Y-alakú rudakból hidat voltak képesek építeni. Sitti reméli, hogy a jövőbeni verziók már a testbe is beinjekciózhatók lesznek, a mikrogépek alkatrészeivel együtt, és a vérben úszva segíthetnek például sebek gyógyulásában , "összevarrásában".

Ugyanakkor a kutatások még nem zárultak le: egy kicsit kisebbre kell készíteni a robotokat, hogy könnyebben bejussanak az emberi testbe - magyarázta Sitti. Ugyanakkor nagyon sokat már nem kell fejleszteniük, mert ha túl kicsik a gépek, akkor nincs igazán hasznuk. Diller és Sitti tervei szerint a robotok az emberi testen belül fognak szerelni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.