Valóban gyógyít a kézrátétel?

Egy afrikai tanulmány szerint látás- és hallássérült embereknél ez a módszer bevált, még akkor is, ha csak placebo.

Egy idős mozambiki Maryam nevű asszony nem látott egy láb (körülbelül 30 centi) távolságra lévő tárgyakat, sem a szemvizsgálati táblát hasonló távolságból. Azonban miután egy gyógyító a vallási találkozón kezét rátette és kevesebb, mint egy percig imádkozott, Maryam nemcsak az előtte felemelt ujjakat látta, de meg is tudta számolni őket. Sőt a szemvizsgálati táblán a 20. sorig jutott.

Maryam és még további 23 mozambiki ember hasonló története alapján a kutatók úgy vélik, hogy a "proximális közvetítő ima (PIP)" -, amelynél a gyógyító nagyon közel kerül a beteghez, gyakran megérinti vagy átöleli - hasznos kiegészítője lehet a nyugati gyógymódoknak. A PIP különösen gyakori a pünkösdi egyházak körében, amelyek fél milliárd taggal világszerte a leggyorsabban növekvő keresztény egyháznak számítanak.

Korábbi tanulmányok jellemzően a "távoli közvetítő imádsággal" foglalkoztak, amiben az imádkozó személy vagy személyek, és az ima tárgya imádság közben nem érintkeznek, sőt gyakran még egymás közelében sincsenek.

Brown és kollégái főleg látás- vagy halláskárosultakkal foglalkoztak, mivel náluk viszonylag könnyen mérhető a változás hallásmérő és szemvizsgálat segítségével. Ebben a vizsgálatban a javulás nagyobb fokú volt hallás- és látáskárosult betegeknél, mint a korábban kipróbált hipnózisnál illetve szuggesztiónál. Egyértelmű javulást állapítottak meg több betegnél. A halláskárosultak közül két személy 50 decibellel alacsonyabb halkabb hangokat is hallott, mint az ima előtt. Három látássérültnek javult a látása 20/80-ra vagy jobbra, korábban azonban ez az érték 20/400 vagy még rosszabb volt.

"Statisztikailag úgy találjuk, hogy igen jelentős hatással van a PIP a népesség hallás- és látászavarokkal küzdő hányadára" - mondta a tanulmány vezető szerzője Candy Gunther Brown, aki vallási tanulmányok egyetemi docense az Indiana Egyetemen, Bloomingtonban. "Összességében nem azt állapítottuk meg, hogy a kezdetektől teljesen vak és süket emberek végül 20/20 látással és tökéletes hallással távoznak, de akiknél a vizsgálat során közepes vagy súlyos károsodást találtak, a beavatkozás után sokkal jobbak lettek a határértékek."

Bár a szerzők nem foglalkoztak vele, hogyan lehet imával gyógyítani, több elmélet kering arról, hogyan lehet ezt hasznosítani. Az egyik orvos úgy véli, az imádságnak lehet egy még meg nem magyarázott gyógyító ereje. "Magától értetődik, ha valaki a közeledben van és tudjuk, aggódik érted, és szeretné, hogy jobban legyünk, akkor nagy valószínűséggel jobban érezzük majd magunkat" - mondta Dr. J. Adam Rindfleisch, aki a Wisconsini Egyetemen dolgozik.

A tanulmányról részletesebben a Southern Medical Journal című folyóirat szeptemberi számában olvashatnak.

Forrás: Medipress hírszolgálat

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció