Újabb őssejtes kutatási eredmény, ami nagy meglepetést okozott

Szerveink öregedő sejtjeit érett őssejtek pótolják, melyek elősegítik a károsodott vagy már működésképtelen sejtek cseréjét. Ezeknek az őssejteknek a pusztulását sikerült kutatóknak megakadályozni, és ezzel egész sor, a kor előrehaladtával megjelenő vagy romló betegség kezeléséhez segítséget nyújtani - ismertette a Cell Cycle legújabb tanulmánya.

Jianrong Wang és tizennégy tagú munkacsoportja a korosodás alapvető kérdéseit vizsgálta emberi őssejteken. A szövetek megújulásának képessége az öregedés során fokozatosan romlik. A kor előrelahadásának jelenleg elfogadott elmélete szerint olyan öregek vagyunk, amilyen öregek az egyes szerveinket pótló őssejtek.

Ennek alapján, ha megértjük azokat a molekuláris folyamatokat, melyek még képessé teszik az őssejteket a megújulásra, szaporodásra, így alkalmassá arra, hogy pótolják a szervek károsodó szöveteit, megteremthetjük a regeneratív orvoslást, és gyógyíthatjuk korral megjelenő betegségeket.

Az érett őssejtek azért fontosak, mert szerveinket egészségesen tartják úgy, hogy a károsodó sejteket pótolják. Ezek a sejtek mindentudók, és szabadon szaporodva bármelyik sejttípussá fejlődhetnek. Ugyanakkor ezek is öregszenek, és elvesztik ezt a képességüket. Ha a kutatók megtalálják a módját annak, hogy az őssejtek fiatalok maradjanak, a sejtek pótolni tudnák az elhalt szívizomsejteket, meggyógyíthatnák a sebeket, vagy pótolhatnák a tönkrement csontokat.

A kutatók fiatal emberek őssejtjeit szövettenyészetben szaporították, majd összehasonlították ugyanazon személyek ifjú őssejtjeivel. Kimutatták, hogy a tenyésztett sejtek a sejt bizonyos részének a károsodásából lesznek öregek, de ennek a kóros résznek a kijavításával az öregedés folyamata megállt.

Meglepetésükre ezek az őssejtek úgy visszafiatalodtak, hogy többféle szerv sejtjeit tudták pótolni, ami az egészséges őssejtek alapvető tulajdonsága. A munkacsoport ezért így próbálja klinikai körülmények között a különféle szövetek megújítását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.