Új tények az alvás és a túlsúly kapcsolatáról

Azok a tinik, akik kevesebb mint 8 órát alszanak éjszaka, nagyobb eséllyel fogyasztanak magas zsírtartalmú ételeket. Nő az elhízás és az ezzel együtt járó egészségügyi problémák veszélye, mutatja egy kutatás.

A tanulmány a Sleep folyóirat szeptember elsejei számában jelent meg. Az eredmények azt mutatták, hogy a keveset alvó tinik 2,2 százalékkal több kalóriát használtak fel zsírból, és több rágcsálnivalót fogyasztottak, mint azok, akik 8 vagy annál több órát aludtak.

"Az utóbbi 5 évben több kutatás is foglalkozott az alvás mennyisége és az elhízás közötti kapcsolattal" - mondta a kutatás szerzője, Dr. Susan Redline ."Néhány, az alvásmegvonással foglalkozó, laboratóriumi körülmények között ellenőrzött kísérleti kutatás eredményei azt mutatják, hogy a résztvevők ilyenkor jobban vágynak a zsíros ételekre."

Redline elmondta, hogy ezek a gyerekek anyagcsere-rendellenességben szenvedhetnek, mely az elhízással és az inzulinérzékenységgel köthető össze. Az anyagcsere a szervezet kalóriát energiává átalakító irányítója. A kevés alvás kihathat az anyagcserére, mivel megváltoztatja az étvágyat irányító leptin és ghrelin hormonok szintjét.

A tiniknek körülbelül 9 órányi alvásra van szükségük éjszaka, de csak nagyon kevesen alszanak ennyit, mondják a szakértők. "A kamasz életstílus arra bátorítja a fiatalokat, hogy sokáig legyenek ébren. A telefonos és számítógépes társasági élet, a videojátékok és a televízió az éjszaka közepéig ébren tartják őket" - mondta el Dr. Paula Elbirt. Jóllehet a közvélekedés szerint "a kalória az kalória", több bizonyíték is létezik arra, hogy a zsírból származó kalória elraktározott zsírrá alakul.

Dr. Kenneth P. Wright professzor elmondta: "Mindannyiunkban van egy 24 órás belső óra. A kamaszok cirkadián ritmusa elcsúszott, így éjjel felébrednek, míg nappal álmosak, és az esti órákban esznek." A tanulmányban 240 tini alvásmennyiségét mérték hétköznaponként. A tinik csuklómérőket hordtak, melyek az ébrenlét és az alvás mozgását mérték. 24 óránként kétszer megkérdezték tőlük, hogy mikor, mit és mennyit ettek. Azok a tinik, akik minimum 8 órát aludtak éjszaka (a résztvevők 34 százaléka), kevesebb kalóriát fogyasztottak.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!