Új felfedezés segítheti a meddőség okainak feltárását

Egy nemzetközi kutatócsoport bőrsejtekből alkotott emberi embriómodellt, ami a korai vetélés, a meddőség okainak tanulmányozását lendítheti előre.

Bőrsejtekből alkottak korai emberi embriómodellt egy nemzetközi kutatócsoport tagjai a melbourne-i Monash Egyetem tudósai vezetésével - a felfedezés forradalmasítani fogja a korai vetélés, a meddőség okait és a korai emberi fejlődést tanulmányozó kutatásokat. A Jose Polo professzor vezette csoportnak sikerült átprogramozni fibroblaszt vagy bőrsejteket egy háromdimenziós sejtstruktúrába, amely morfológiailag és molekulárisan hasonló az emberi blasztocisztákhoz (hólyagcsíra). Ezeket az úgynevezett iBlasztoidokat fel lehet használni a korai emberi embriók biológiájának modellezéséhez laboratóriumban.

embrió magzat vetélés koraszülés vizsgálat
Bőrsejtekből alkottak korai emberi embriómodellt nemzetközi kutatók. Fotó: Getty Images

Az emberi fejlődés nagyon korai szakaszát térképezhetik fel

A Nature című tudományos folyóiratban is megjelent kutatásban ausztrál, szingapúri és amerikai tudósok vettek részt. Eredményük jelentős áttörés a korai emberi fejlődés és a meddőség jövőbeni tanulmányozása terén. Napjainkban az emberi élet első napjainak a tanulmányozása csak a mesterséges megtermékenyítés nyomán nehezen nyert kevés hólyagcsíra felhasználásával lehetséges. "Az iBlasztoidok lehetővé teszik, hogy a tudósok tanulmányozzák az emberi fejlődés nagyon korai lépéseit és a meddőség egyes okait, a veleszületett betegségeket és a mérgek, vírusok hatását a korai embrióra emberi hólyagcsírák felhasználása nélkül, és fontos, hogy páratlan mértékben felgyorsítja megértésüket és új terápiák fejlesztéséhez vezet" - mondta Polo professzor.

Mi az a szerzett meddőség? Az egy-egy szerv kóros működésére visszavezethető vagy veleszületett meddőség előfordulása relatíve ritka, jóval gyakoribb az úgynevezett szerzett meddőség, amelyet nevezhetünk civilizációs ártalomnak is. Kattintson a részletekért!

Etikai kérdéseket vethetnek fel a kutatások

Az emlősökben a petesejt megtermékenyülését követő ötödik-hatodik napon alakul ki a hólyagcsíra (blasztociszta). Ebben a fejlődési szakaszban az embrió mintegy 50-100 sejtből áll. Egy sejtekkel körülvett, gömb alakú folyadékkal telt üreg, amelynek belső sejtjei alkotják az embriócsomót, amelynek embrionális őssejtjeiből fejlődik ki a magzat. Felszínét egy speciális sejtréteg alkotja, amelyből kifejlődik a méhlepény. A tudósok hangsúlyozták, hogy csak kutatási és nem szaporodási célokat szolgálnak kutatásaik, amelyek azonban minden bizonnyal új etikai kérdéseket vetnek fel.

Kutatók korábban létrehoztak már hasonló struktúrákat egérsejtekből laboratóriumban, de ez az első alkalom, hogy emberi sejtekből alkották meg azt. A kutatást bemutató tanulmány akkor jelent meg, amikor az Őssejtkutatások Nemzetközi Társasága (International Society for Stem Cell Research) készül kiadni az irányelveit az emberi embriók in vitro modellezéséről azután, hogy 2017-ben és 2018-ban brit és holland kutatók létrehoztak egér hólyagcsírákat laboratóriumban és lépéseket tettek emberi őssejtek létrehozása terén, amelyek a korai embriófejlődés aspektusait utánozzák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!