Új előemberfajtát fedeztek fel

Homo Neser-Ramla néven új előemberfajtát azonosítottak Izraelben talált csontmaradványok alapján a Tel-Avivi Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói.

Teljesen új emberfaj maradványára bukkantak Kínában. Részletek itt.

Az izraeli Ramla város közelében folytatott ásatásokon talált csont- és koponyamaradványokból határozták meg az új előemberfélét, amelynek tagjai több százezer évig éltek a térségben, és számos további terület felé szóródtak szét Spanyolországtól Kelet-Ázsiáig. Felfedezésükről a kutatók két tanulmányt tettek közzé a Science című tudományos folyóiratban. Ezek egyike meghatározza a Neser-Ramla csoportot, a másik pedig a csontok körül talált anyagi kultúrával, kőeszközökkel foglalkozik. Az írások új megvilágításba helyezik az ember őstörténetét, és választ kínálnak több eddig feloldhatatlannak tűnő ellentmondásra.

Új előemberfajtát azonosítottak Izraelben talált leletek alapján
Új előemberfajtát azonosítottak Izraelben talált leletek alapján. Fotó: illusztráció, Getty Images

A Homo Neser-Ramla képviselői több korábbi lelet alapján már 400 ezer évvel ezelőtt megjelenhettek a Közel-Keleten, és egészen 130 ezer évvel ezelőttig nemcsak itt éltek, hanem más populációk forrásaként is szolgáltak. Az izraeli szakemberek úgy vélik, hogy felfedezésük megválaszolja az Európában évezredek óta meghatározó emberi csoport, a neandervölgyiek eredetének kérdéseit, és rávilágít az emberi fajok különböző csoportjai közötti genetikus átfedésekre. A tanulmány szerint újra kell definiálni az elő- és ősemberi csoportokat, és az eddig sehová be nem sorolt leletek egy része is a "Neser-Ramla" csoportba tartozik.

A vizsgálat alapjául szolgáló csontokat körülbelül tíz évvel ezelőtt fedezték fel a Ben Gurion repülőtértől nem messze található Neser Ramla gyárkomplexum mellett egy új kőbánya építésekor. A mély ásatási üregben számos emberek által használt kovakövet, állatcsontot, valamint emberi csontokat, két koponyacsontot és két foggal egy szinte teljes állcsontot tártak fel. Ezek a csontok körülbelül 130 ezer évesek. Vizsgálatuk évekig tartott, aminek során összehasonlították azokat az Izraelben és a világ más részein talált emberi csontokkal.

Megtalálták a kapcsolatot a homo sapiens és a neandervölgyiek között

Az antropológusok úgy vélik, hogy rábukkantak az évek óta keresett "hiányzó csoportra", amelynek fennmaradt maradványait eddig a modern ember vagy a korai neandervölgyi ember leletei közé sorolták. Eddig nem értették, hogy miként találhattak a több mint százezer évvel ezelőtt Európában élt neandervölgyiek génjei között homo sapiens géneket, miközben ez utóbbi csak 45 ezer évvel ezelőtt jelent meg Európában. A homo Neser-Ramla és a homo sapiensek közötti keveredés, illetve ezeknek az embereknek a vándorlása viszont lehetővé tette a modern emberi gének eljuttatását Európába.

Eddig azt sem értették, miként jelenhettek meg újra és újra Európában a neandervölgyiek, miután többször is kipusztultak a jégkorszakok miatt. Az izraeli kutatók magyarázata szerint Neser-Ramla a neandervölgyiek őshazája lehetett, és Európába vándoroltak, amikor az éghajlat ezt megengedte. Eddig az a klasszikus elképzelés uralkodott, miszerint Európában neandervölgyiek, Afrikában pedig homo sapiensek éltek, középen pedig vákuum volt. De az új felfedezés megteremti a kapcsolatot a két korai ember között, és megmagyarázza a genetikai átfedéseket is.

Tudást cseréltek a homo sapiensszel

A tanulmányok szerint a térség különböző embercsoportjai hosszú ideig párhuzamosan léteztek egymás mellett, egymás kiszorítása nélkül, sőt, az ásatás során felfedezett kovakőeszközök elemzéséből kiderült, hogy a Neser-Ramla és a homo sapiens csoportok információt cseréltek a kovakövek megmunkálásáról. Vagyis nemcsak genetikai, hanem közeli kulturális kapcsolatban is álltak egymással. "200 ezer éve homo sapiensek érkeztek a térségbe, ahol a Neser-Ramla emberekkel találkoztak. Több tízezer éven át egymás mellett éltek, és kicserélték tudásukat" - elemezte a helyzetet a Háárec című lapnak a kutatást vezető Izrael Herskovics professzor.

A 2010-2011-ben folytatott munkálatokon 12 méter mélységben kőeszközök kerültek elő, amik miatt a helyszínre hívták a régészeket, akik 60 ezer ősi kőeszközt és több ezer csontmaradványt találtak csodálatos épségben az agyagos talajban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!