Új bolygót találtak az űrkutatók

A csillaga körüli lakható övezetben lévő, a Földnél alig nagyobb planétára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondája.

A NASA bolygókutató intézete a napokban jelentette be a Földtől mindössze 100 fényévnyire található TOI 700 d jelzésű bolygó felfedezését. Korábban a Kepler űrteleszkóp is azonosított hasonló bolygókat, de a 2018-ban útnak indított TESS űrszondának ez az első ilyen felfedezése.

Másik bolygón is termeszthetnénk növényeket? A válaszért kattintson ide!

A TOI 700 jelzésű csillag kisméretű, és csak nagyjából fele olyan forró, mint a Nap. A csillag körül három planétát is felfedezett a TESS: a TOI 700 b-t, c-t és d-t. Ezek közül csak a d fekszik az úgynevezett lakható zónában, amely azt a távolságot jelenti egy csillag körül, ahol a hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a víz folyékony halmazállapotú maradjon a bolygó felszínén. A TOI 700 d nagyjából 20 százalékkal nagyobb a Földnél és 37 nap alatt kerüli meg csillagát.

NASA, űrkutatás, űrszonda, bolygó, exobolygó
Lakható övezetben fedezett fel Föld-méretű planétát a NASA űrszondája. Fotó: NASA

Ilyen lehet a planéta légköre

A kutatók a gazdacsillagának méretére és típusára alapozva készítettek modelleket a TOI 700 d légkörének lehetséges összetételéről és a bolygó felszíni hőmérsékletéről. Az egyik szimuláció szerint a bolygót óceánok boríthatják, és sűrű, szén-dioxidban gazdag lehet a légköre, amely hasonlít ahhoz az atmoszférához, amely a kutatók szerint a fiatal Marsot ölelhette körbe. Egy másik modell szerint viszont a planéta egyik oldalát állandóan felhők takarják, míg egy harmadik szimulációban a bolygó egészét szárazföld borítja. A jövőben több különböző műszerrel fogják megfigyelni a csillagászok a bolygót, hogy új adatokat gyűjtsenek, amelyek talán majd alátámasztják a NASA valamelyik modelljét.

Még egy érdekes felfedezés

Azonban a TESS mást is felfedezett: szolgálatba állítása óta az űrszonda először bukkant rá cirkumbináris, azaz kettőscsillag körül keringő exobolygóra. A Csillagok háborújából ismert Tatuinra - Luke Skywalker "szülőbolygójára" - emlékeztető planéta 6,9-szer nagyobb a Földnél, és valószínűleg nem alkalmas a földi értelemben vett élet támogatására.

A TOI 1338 b az egyetlen planéta a TOI 1338 rendszerben. Ez mintegy 1300 fényévnyire található a Földtől a Festő (Pictor) csillagképben. A cirkumbináris exobolygókat egyébként nagyon nehéz észlelni, a kutatók mostanáig nagyjából két tucat ilyen planéta felfedezését erősítették meg. Az elsőt 1993-ban azonosították.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.