Ugráló gének - ettől leszünk egyediek

Sokkal gyakoribbak az ugráló géneknek is nevezett DNS-darabkák, mint azt eddig bárki hitte, és mindenkinél eltérő, egyéni mintázatot alkotnak - közölték amerikai kutatók.

A Cell című tudományos folyóirat csütörtöki számában megjelent tanulmány szerint különösen nagy számban vannak jelen az ugráló gének, a transzpozonok a tüdődaganatokban, és elképzelhető, hogy ez összefügg a betegség magas halálozási arányával.

Mint Scott Devine, a Marylandi Egyetem orvosi fakultásának kutatója közleményében írta, megállapították, hogy a gyerekekben ezeknek a transzpozonoknak olyan új kópiái bukkantak fel, amelyek a szülőkben még nem voltak jelen. "Ezekből az eredményekből arra következtetünk, hogy jóval nagyobb változatossága lehet az emberi genomnak, mint azt a tudósok eddig hitték" - tette hozzá Devine, aki még az atlantai Emory Egyetemen tevékenykedve vezette a kutatást.

A megállapítások olyan forradalmat indíthatnak el, amely a tudósok szerint elvezethet a személyre szabott orvosláshoz, a betegségek kezelésére és megelőzésére célzottabb gyógyszerek és terápiák kifejlesztéséhez.

A transzpozonok a DNS-molekula olyan szakaszai, amelyek másolni képesek magukat, így egyszerűen átugranak a kromoszómán az egyik helyről a másikra. Devine csoportja a transzpozonok egyéni mintázatát találta az általuk vizsgált 76 ember 90 százalékának DNS-ében.

Ezek a mutációk befolyásolhatják más gének működését. A közvetlenül egy gén előtt és után elhelyezkedő DNS-szakaszok be- vagy kikapcsolhatják, de akár más módon is beavatkozhatnak a gén működésébe.

Mint Devine elmondta, arról eddig is tudtak, hogy léteznek transzpozonok, a genom 45 százalékát alkothatják ezek a szakaszok. Többségük azonban nem aktív, és változatlanul adódik tovább egyik nemzedékről a másikra. A kutatókat azonban éppen azok a transzpozonok érdeklik, amelyek ma is mozgásban vannak. "Személyenként átlagosan tizenöt új beillesztődést találtunk" - emelte ki Devine.

A kutatók összesen 1145 olyan beékelődött transzpozont írtak le, amelyeket korábban még nem dokumentált senki. Kifejlesztettek egy olyan genetikai tesztet is, amely csak ezeket az ugráló géneket célozza meg, és megbecsülték, hogy nemzedékenként egy új transzpozon beékelődés történhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!