Az NAFLD során a máj a kevés alkoholfogyasztás ellenére zsírt halmoz fel, ami hosszabb távon májelégtelenséghez vezet. A betegek száma emelkedőben van, ennek legfőbb okát a zsírban gazdag étrendben és az elhízásban látják, mely csökkent fizikai aktivitással párosul, ez állapot a cukorbetegség kialakulását is segíti.
Korábbi felmérések szerint az Egyesült Államokban 8 millióan szenvednek nem alkoholfogyasztás talaján kialakuló májzsírosodásban. A Hepatology májusi számában megjelent három tanulmány olyan, eddig mérsékelten fontosnak tartott faktorokat azonosított, mint a cigarettázás ás a fruktóz fogyasztása.
Dr. Ramón Bataller, és a Barcelonai Klinikai Kórház munkatársai kísérleti patkányokon vizsgálták a dohányfüst hatását. Az állatokat 4 csoportra osztották (mindegyikben 12 egyed): az elhízott, dohányfüstnek kitett, az elhízott, nem-dohányos, a kontroll dohányos, és a kontroll nem-dohányos. Az elhízott, dohányos patkányokban (napi 2 cigaretta, 5 napig) szignifikánsan magasabb májenzimeket mértek, mely a kontroll egyedekben nem volt tapasztalható. Dr. Bataller szerint a jelenséget megmagyarázza, hogy az oxidatív stressz növeli a májkárosodást.
A Duke egyetem kutatói ugyanakkor a fruktóz májkárosító hatására keresték a választ. Az elmúlt 40 évben a gyümölcscukor fogyasztása 1000 százalékkal nőtt, ez az anyag megtalálható üdítőkben, illetve tablettákban. Korábbi kísérletek szerint gyermekekben és serdülőkben súlynövekedést okoz. Jelen vizsgálatban 341 olyan felnőtt töltött ki kérdőívet, akik 3 hónapon belül májszövet-mintavételen estek át. A résztvevők 27,9%-a naponta legalább egy, 52,5%-a hetente 1-6 fruktóztartalmú italt fogyasztott, míg 19,7% egyáltalán nem ivott fruktózt.
"Azok az NAFLD-s betegek, akik fruktózt fogyasztottak, ugyan csökkent májzsírt mutattak, azonban növekedett a fibrózis" - jegyezte meg Manal Abdelmalek, a tanulmány vezető szerzője.
"További vizsgálatok szükségesek annak eldöntésére, hogy az alacsony fruktóz milyen metabolikus változásokat okoz, és hatására hogyan változik a májbetegség progressziójának kockázata."
Ling-Dong Kong, a kínai Nanjing Egyetem tudósa a kurkumin gyógynövény hatását vizsgálta a fruktóz következtében létrejövő magas zsírsavszintre. A kurkumin csökkentette a tirozin foszfatáz B működését, mely enzim a májban egyes védő anyagok működésénak gátlásáért felelős.
További vizsgálatok szükségesek annak elemzésérére, hogy hogyan lehetne megelőzni a májbetegségek progresszióját ezen faktorok befolyásával.
Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com