Több a koffein a keserűbb ízű kávéban?

Tévhit, hogy az erősebb ízű kávé és tea valóban "erősebb", vagyis jobban élénkít.

A kávé és a tea az egyik legnépszerűbb reggeli ital, köszönhetően a benne lévő koffeinnek, amely gyorsan felpörgeti a szervezetünket. Sokan kimondottan az erős, karakteres ízű kávékat kedvelik, mert úgy gondolják, hogy azok magasabb koffeintartalommal is rendelkeznek. A Telex cikke szerint azonban ez nem minden esteben igaz.

13+1 dolog, amit jó tudni a koffeinről Évszázadok óta fogyasztjuk különféle formában az 1,3,7-trimetil-xantint - azaz ha valakinek így nem ismerős, a koffeint - és a vele rokon vegyületeket. Mára a legelterjedtebb pszichoaktív anyaggá lépett elő, több milliárd ember étrendjének része nap, mint nap. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttünk néhány érdekességet erről a vegyületről.

Nem mindegy, hogyan készítjük el a teát

A tea kapcsán az egyik gyakori tévhit az, hogy minél tovább áztatjuk a filtert, vagy a tealeveleket a vízben, annál erősebb lesz tőle az ital. Ennek viszont pont a fordítottja igaz: minél kevesebb ideig áll a vízben, annál erősebb lesz a tea. A tealevélből ugyanis a hő hatására a koffein szabadul fel elsőként, majd utána a tearubigin nevű vegyületcsoport. Ezek a vegyületek rákapcsolódnak a koffeinmolekulára, ami megnehezíti, hogy a receptoraink kapcsolódhassanak velük. Emiatt erősebb lesz az a tea, amibe csak rövid ideig lógattuk bele a leveleket - igaz, az íze sem lesz így az igazi. A teában lévő koffein egyébként lassabban szívódik fel, így hosszabban, kiegyensúlyozottabban fejti ki a hatásait is.

Tévhit, hogy az erősebb ízű kávé és tea jobban is élénkít. Fotó: Getty Images
Tévhit, hogy az erősebb ízű kávé és tea jobban is élénkít. Fotó: Getty Images

A kávé esetében is igaz, hogy az erősebb íz nem feltétlenül jár együtt nagyobb koffeinlökettel, ennél az italnál azonban az elkészítés módja már kevésbé befolyásolja, hogy milyen hatással lesz ránk. A kávébab az ízét elsősorban a pörkölésének köszönheti, minél tovább tart ez a folyamat, annál karakteresebb íze lesz az italnak. A sötét babból készült kávék ezért rendszerint keserűbbek, viszont több koffeint nem tartalmaznak, mint a világosabb szemek.

Több tanulmány is szól arról, hogy milyen egészséges tud lenni a kávéfogyasztás, többek között a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően. Túl nagy mennyiségben viszont függőséget okozhat, és káros lehet az egészségre. Az alábbi cikkünkben leírtuk, hogyan kávézhatunk okosan!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!