Szerkezeti változást okoz agyunkban, ha nem használjuk egyik karunkat

Mágneses képalkotó eljárással vizsgálták svájci kutatók, hogy mi történik agyunkban, amikor sérülés miatt egyik karunkat nem tudjuk használni - számolt be róla a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

A begipszelt vagy felkötött karú páciensek agyi szkenneléséből az derült ki, hogy a másik oldali agyterületek gyorsan ellensúlyozzák a kieső domináns végtagot, a közvetlenül hozzá köthető agyterületek mérete viszont csökken.

Nicolas Langer, a Zürichi Egyetem munkatársa elmondta, hogy az MRI-felvételeken olyan agyi szerkezeti változásokat figyeltek meg a pácienseknél, amelyek arra utalnak, hogy a domináns jobb kézhez köthető készségeik áthelyeződtek a másik oldalra.

A vizsgálatokba tíz jobbkezes embert vontak be, akik karsérülésük miatt gipszet vagy felkötőt viseltek legalább 14 napig a domináns oldalukon. Napi tevékenységüket eközben a másik kezükkel látták el. Az első agyi szkennelést a sérülést követő 2 napon belül végezték el, majd a sérülés utáni 16. napon megismételték az MRI-vizsgálatot. Ezen kívül a résztvevők sérült karjának motoros készségeit is tesztelték a kutatók.

Az MRI-felvételekből kiderült, hogy az agy (jobb kézhez köthető) bal oldalán 10 százalékkal csökkent a szürke- és a fehérállomány mennyisége azokon a területeken, amelyek a korlátozott jobb kar mozgatásáért felelősek. Ezzel egyidejűleg a bal kéz mozgatásáért felelős jobb oldali agyterületeken nőtt a szürke- és fehérállomány mennyisége.

Langer szerint eredményeiket fel lehet használni olyan szélütött emberek rehabilitációjában, akik megbénultak egyik oldalukra.

A tanulmányt a Neurology című szakfolyóirat kedden megjelent számában tették közzé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!