Segít az akupunktúra a rákos fájdalmak csillapításában

Az akupunktúra jelentősen enyhíti a műtéttel kezelt fej-nyaktáji rákokban szenvedő betegek fájdalmát, derül ki egy az Amerikai Klinikai Onkológusok éves kongresszusán szombaton elhangzó előadásból.

A kutatók elmondták, hogy a hagyományos kínai orvosi módszer, az akupunktúra, a váll mozgékonyságát is növelte. A váll mozgásai gyakran beszűkülnek a száj, orr, felső torokképletek, orrmelléküregek és más torkot, illetve légutakat érintő operációkat követően.

A randomizált vizsgálatban 70 beteg vett részt a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpontban (MSKCC), legalább három hónappal rák miatti műtétük és sugárkezelésük után. A betegek fele akupunktúrás kezelésben részesült, a többieket a szokásos módon gondozták, vagyis fizioterápia és gyulladáscsökkentő gyógyszerek kombinációjával. A négy héten át négy akupunktúrás kezelést kapott betegek 39 százaléka számolt be kisebb mértékű fájdalomról és nagyobb mobilitásról. A hagyományos módon kezelteknél mindössze az esetek 7 százalékában sikerült javulást elérni.

"Csakúgy, mint bármelyik más módszer, az akupunktúra sem használ mindenkinek, ám egyes betegekre rendkívül jótékony hatással lehet" - nyilatkozta az egyik társszerző, Dr. Barrie Cassileth, az MSKCC Integratív Egészségügyi Szolgáltatójának vezetője. "Nem gyógyítja meg a betegségeket ugyan, de sikeresen képes kezelni számos kínzó tünetet, például a légszomjat, szorongást, vagy depressziót, idült kimerültséget, fájdalmat, neuropátiát és a csont- és ízületi gyulladást" - tette hozzá.

Az akupunktúra 2000 évvel ezelőttről ered. A kezelés során a test előre meghatározott pontjai stimulálják tűkkel, hővel, nyomással vagy elektromossággal a terápiás hatás érdekében. Az USA Betegségellenőrzési és Járványügyi Központjának beszámolója szerint több mint nyolcmillió amerikai veszi igénybe az akupunktúrát különböző betegségeinek kezelésére.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!