Reggeli magas vérnyomás: este vegyük be a gyógyszert?

Valamivel hatékonyabban tudják szabályozni vérnyomásukat azok a népszerű vérnyomásgyógyszereket napi egyszeri rendszerességgel szedő betegek, akik napi adagjukat lefekvéskor veszik be - derült ki egy új kutatásból.

A kutatók 21 randomizált, kontrollált kísérletet elemeztek, amelyekben összesen 1993 elsődleges hipertóniás beteg vett részt. A vizsgálat azon a jól ismert jelenségen alapult, hogy a vérnyomás egy napi ciklus szerint, a cirkadián ritmus t követve ingadozik. Az emberek többségénél, akik éjszaka alszanak és nappal aktívak, a reggeli magas vérnyomás a jellemző, vagyis a vérnyomás hajnalban éri el az egyik csúcspontját.

A kutatást vezető Ping Zhao, a Sichaun Egyetem szakembere elmondta, hogy az orvosok csak annyit írnak a receptre, naponta egyszer, és nem veszik figyelembe az időzítést. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a vérnyomásgyógyszerek reggeli bevétele a legkevésbé hatékony módszer. Teljes hatását így csak napközben fejtik ki, éjszaka és másnap reggel pedig alacsonyabb a hatékonyságuk. Ha viszont lefekvéskor veszik be a betegek a vérnyomásgyógyszert, a legnagyobb hatást éjszaka és reggel érik el, így éppen a reggeli magas vérnyomást "nyomják le". Ezeknek az eredményeknek a megerősítését azonban egyelőre nem támasztja alá szisztematikus elemzés.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, mekkora az Ön ideális vérnyomása! A kutatók szerint az eredmény nagy jelentőséggel bír a magas vérnyomásban szenvedő betegek és az őket kezelő orvosok számára is. Az áttekintett kutatásokból azonban az nem derült ki, hogy a vérnyomásgyógyszerek esti szedése a stroke vagy a szívroham milyen reggeli kockázatával jár. Ennek kiderítéséhez további vizsgálatokra lesz szükség.

Önnek magas a vérnyomása?

A vérnyomás mérésére szolgál a pulzus megjelenése (szisztolés vérnyomás) és ismételt eltűnése (diasztolés vérnyomás) jelzi az aktuális vérnyomás értékét. A mérés végén a kijelzőn a szisztolés és a diasztolés értéket és a pulzusszámot olvashatjuk le.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!