Petefészekrákra hajlamosít az elhízás

A hormonpótló kezelésben nem részesült, elhízott, menopauzán már átesett nőknél nagyobb a petefészekrák rizikója normál súlyú társaikhoz képest, derül ki a Cancer februári számából.

Érdekes, hogy a hormonnal kezelt túlsúlyos nőknél nem áll fenn hasonló fokozott kockázat. Egy másik kutatás eredményei is összefüggésbe hozták a női rákbetegségeket és az elhízást, hívta fel a figyelmet Dr. Jay Brooks, a Baton Rouge-i Ochsner Egészségközpont hematológia-onkológia vezetője. A nyugati világban a daganatos betegségek két fő kiváltó oka a dohányzás és a túlsúly, folytatta Brooks. A dohányzás terén már szép eredmények vannak, most az elhízás ellen kellene tenni valamit. Az USA-ban a petefészekrák az ötödik a rákos halálozási listán, és az első a nőgyógyászati daganatok által okozott halálozásban. A diagnosztizált betegek mindössze 37 százaléka él öt évnél tovább. A szülés és a fogamzásgátló tabletta korábbi szedése védő hatásúnak tűnik. Petefészekrák előfordulása a családban, valamint a hormonpótló kezelés viszont hajlamosító tényezők.

A mostani vizsgálat során a kutatók kilencvenötezer 50-71 év közötti amerikai nő utánkövetését végezték átlagosan hét évig az USA Nemzeti Rákkutató Intézetében. Az elhízott nők (30 feletti testtömegindex) esélye a petefészekrák kialakulására 26 százalékkal meghaladja a normál súlyúakét. A hormonkezelésben nem részesült túlsúlyos nőknél azonban a rizikó már 80 százalékkal nagyobb, mint egészséges súlyú társaik esetében. A hormonnal kezelt nőknél nem találtak összefüggést a testsúllyal. Azok a túlsúlyos nők, akik családjában még nem fordult elő a betegség, 36 százalékkal nagyobb rizikónak vannak kitéve, bár a családilag terhelt elhízott nőknél nem találtak fokozott kockázatot. Ez azt jelentheti, hogy az elhízás hormonális úton, méghozzá a megnövekedett ösztrogéntermelés miatt fokozza a petefészekrák kockázatát. A kutatásról megjelent cikk vezető szerzője Dr. Michael Leitzmann volt.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!