Orral irányított tolószék

Egy izraeli munkacsoport egy speciális gép segítségével képes az emberi szippantás erejét más mozdulatokká alakítani.

A "szippantásos irányító" csak olyan mozgássérülteknél működik, akik agyidegei épek, és képesek mozgatni a lágyszájpadukat. A Weizmann Intézet munkatársai által eszköz a lágyszájpad hatására bekövetkező orrüreg nyomásváltozást érzékelik, melyet elektromos jelekké alakít át. A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences hasábjain olvasható, és az úgynevezett "locked-in" szindrómásoknál tervezik használni, amikor a beteg mindent érzékel, de nem tud reagálni.

Sok ilyen beteg eddig csak szemmozgások segítségével tudott kommunikálni, bár a tudósok már régóta dolgoznak olyan technológiákon, melyek több lehetőséget tennének számukra elérhetővé. Jelen tanulmányban egy 51 éves hölgy, aki hét hónappal korábban szélütést (stroke) szenvedett el, az eszköz segítségével képes volt üzeneteket írni. Hasonlóan, egy 42 éves férfi 18 hónappal korábbi balesetét követően tanulta meg, hogy a számítógépes eszköz segítségével hogyan írhat üzeneteket. Mindössze húsz perccel azután, hogy bemutatták neki a készülék működését, már képes volt leírni nevét. Az első alany percenként három, a második percenként másfél karakter leírására volt képes.

Az eszköz arra is képes, hogy a használó böngésszen az interneten, vagy e-maileket írjon. A legújabb tesztekben a szippantás egyszerű parancsokat jelent, melyek a kerekesszék irányítását szolgálnák. A használat akár 15 perc után elsajátítható.

A szakértők remélik, hogy a felhasználók képesek a lélegzettől független szippantásokra, így el lehetne kerülni a lélegzetvételből adódó baleseteket. Azonban, pontosan emiatt, az eszközbe biztonsági szüneteket programoztak.

A kutatók a jövőben az eszközt más típusú (például vegetatív állapotú) betegeken tervezik kipróbálni.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.