A feladat nagyon egyszerű. Nézd meg alaposan az alábbi képet, és mondd meg, hány lila pontot látsz rajta. Vajon mindegyik pont azonos árnyalatú? Vagy eltérnek egymástól?
Az optikai csalódás magyarázata
Annyit elárulhatunk, hogy a képen látható pontok mindegyike azonos színárnyalatú, illetve mindegyik lila színű. Minél jobban nézegeti azonban az ember őket, annál inkább elbizonytalanodik abban, hogy valóban egyformák-e. Ha ugyanis elkezdesz az egyik pontra fókuszálni, a többi automatikusan kékes árnyalatot vesz fel a lila helyett. A jelenség magyarázatát Hinnerk Schulz-Hildebrandt orvosbiológiai mérnök, a Harvard Egyetem kutatója írta le a Perception című folyóiratban február végén megjelent tanulmányában.
„A színérzékelés nem az elektromágneses sugárzás hullámhosszának közvetlen következménye, hanem sokkal inkább az emberi vizuális rendszer aktív konstrukciójáé” – idézi a kutatót az IFLScience cikke. De mit is jelent valójában? A jelenség megértéséhez érdemes először is röviden felidézni a látás folyamatát. A szemünkbe jutó fény a szerv hátsó részén elhelyezkedő fényérzékeny rétegre, a retinára vetül, ahol aztán elektromos jelekké alakul. Ezek haladnak tovább aztán a szemidegen keresztül az agyba, ahol a képfeldolgozás történik.
Kevésbé látjuk jól a kék színt
A retinában kétféle sejttípus, úgynevezett fotoreceptor helyezkedik el: a pálcikák és a csapok. Előbbiek elsősorban gyenge fényviszonyok mellett biztosítanak mozgásérzékelést, míg utóbbiak a nappali színes látást teszik lehetővé. Így aztán a mostani optikai csalódás magyarázatát is a csapok terén érdemes keresni. E sejtek között három altípust lehet megkülönböztetni attól függően, hogy milyen hullámhosszú fényt tudnak elsősorban érzékelni. Az R csapok a rövid, a K csapok a közép-, a H csapok a hosszú hullámhosszra érzékenyek leginkább. Ilyen módon a kék szín érzékelésében a R csapok, a zöld színében a K csapok, a piros színében a H csapok játszanak kulcsszerepet.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az egyes csaptípusok térbeli és számbeli eloszlása közel sem egyenletes. A legkisebb számban az R csapok fordulnak elő, egyszersmind ezek alig vannak jelen az úgynevezett fovea területén, amely a legélesebb, nagy felbontású központi látásért felelős. Mindehhez hozzájön még az is, hogy a retina többféle védelmi mechanizmussal is rendelkezik a kék fénnyel szemben. Végeredményben így elmondható, hogy szemünk egész egyszerűen nem látja olyan jól a kék színt, mint a többit, különösen akkor, ha közvetlenül arra nézünk. A hétköznapokban viszont ez nem tűnik fel, mert agyunk jól alkalmazkodott a színérzékelésbeli különbségek ellensúlyozásához.
Kapcsolódó cikk
A fenti optikai illúzió magyarázata pedig végső lépésben éppen agyunk működésében rejlik. A színek érzékelése ugyanis nem egy állandó és önálló folyamat. Nagyban függ a színek környezetétől, abba való beágyazottságuktól. A kilencpontos kép esetében az úgynevezett szimultán kontraszt effektust láthatjuk működés közben: azaz amikor agyunk megváltoztatja egy szín érzékelését annak érdekében, hogy az jobban kiemelkedjen a környezetéből. Ha például lila pontokat nézünk egy kékes-lilás háttér előtt, akkor agyunk a pontokat még inkább lilának fogja látni, hogy megkülönböztethesse azokat a hasonló árnyalatú háttértől.
Mindezen tényezők együttesen vezetnek el a megdöbbentő illúzióhoz: agyunk lilábbá teszi a pontot, amelyre fókuszálunk, míg szemünk eleve kevésbé látja azt kéknek. A kontraszt érdekében pedig agyunk a pont környezetét kékebbé varázsolja. A jelenség pedig olyan intenzív, hogy ahogy szemünk az egyes pontok között pásztáz, a színérzékelés is valós időben igazodik hozzá – így aztán annak ellenére sem látjuk azonos színünket a kilenc pontot, hogy közben mind azonos árnyalatú.
