Okosabbá tesz egy baktérium

Egy specifikus, környezetünkben élő baktériumnak korábban már antidepresszáns hatást tulajdonítottak, azonban most az Amerikai Mikrobiológus Társaság 110. találkozóján San Diegoban elhangzott egyik prezentáció szerint a tanulási készséget is befolyásolja.

"A Mycobacterium vaccae egy, a talajban természetesen előforduló baktérium, melyet az emberek természetben való kirándulás során a szennyeződéssel fogyasztanak el, vagy lélegeznek be”" – magyarázza Dorothy Matthews, a New York-i Troy Bölcsésztudományi Kar munkatársa, a kutatást irányító Susan Jenks-szel karöltve.

Korábbi kutatások szerint a hővel elölt baktérium kísérleti egerekbe oltva serkentette az idegsejtek növekedését, növelte a szerotonin szintjét, csökkentette a nyugtalanságot. A szerotonin érintettsége vetette fel, hogy a Mycobacterium vaccae befolyásolhatná a tanulási készséget.

Matthews és Jenks élő baktériumokkal etették az egereket, majd labirintusban való tájékozódási képességeiket hasonlították össze baktériumot nem kapó kontroll egyedekkel.

"Megállapítottuk, hogy a M. vaccae baktériummal kezelt állatok kétszer olyan gyorsan tájékozódtak és kevésbé mutattak nyugtalansági jeleket, mint a kontroll egerek" - mondja Matthews.

A második kísérlet során a baktériumot eltávolították az étrendből, ekkor az egerek a korábbinál gyengébb teljesítményt mutattak, bár a kontroll csoportot még mindig meghaladták. Három heti kezeletlen időszakot követően az egerek teljesítménye már nem tért el jelentősen a kontroll egyedektől, ami bizonyítja, hogy a hatás időleges.

A tanulmány mindenképp felveti, hogy a M. vaccae fontos szerepet tölt be az állatok tanulási folyamataiban. Érdekes kérdés, hogy vajon a gyermekek iskolai teljesítményét mennyiben befolyásolja a környezet M. vaccae tartalma.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!