Növeli az IQ-t a jó nevelés

A rossz anyagi helyzetben felnövő gyermekek mentális képességei gyengébbek gazdagabb társaikénál. Egy új kutatás szerint azonban a szülők sokat tehetnek gyermekükért, ha változtatnak nevelési módszereiken, ráadásul ez a család egészére jótékonyan hat.

Az Oregoni Egyetem kutatói egyedülálló tanácsadási módszert próbáltak ki szegény családok bevonásával Oregon államban. A nevelési tanácsokat a szülők kapták, ám a hatékonyságot a gyerekeken mérték, méghozzá szellemi képességeik javulásán keresztül. A kutatócsoport egyik tagja, Dr. Courtney Stevens, a Bostonban zajló Tudományos Fejlődés Amerikai Társasága éves kongresszusán számolt be eredményeikről.

A szakemberek tizennégy, 3-5 év közötti gyermek nyelvi és koncentráló képességét mérték fel mielőtt a szüleik elkezdtek a tanácsadásra járni. A gyerekek agyát képalkotó eljárások segítségével is vizsgálták. Ugyanennyi azonos korú gyermeknél is elvégezték a vizsgálatokat, ám az ő szüleik semmiféle tanácsot nem kaptak később. A kísérleti csoportban a szülőket nyolc héten át heti egy alkalommal várták a tanácsadáson. A szakemberek következetességre és olyan büntetések alkalmazására próbálták ösztönözni a szülőket, melyek pozitívan hatnak a gyermekre. A szülői hatalom fitogtatása helyett a kiszámíthatóságot hangsúlyozták, és segítettek a gyermekekkel való helyes kommunikációban is.

A nyolc hét elteltével újra felmérték a gyerekek szellemi képességeit. A tanácsadáson résztvevő szülők gyermekei számos területen (memóriatesztek, nyelvi és koncentráló készséget mérő feladatok, intelligencia teszt) jobban teljesítettek, mint korábban, míg a többieknél nem változott semmi. Az új módszer a szülőkre is jó hatással volt: kevesebb lett az otthoni stressz és a gyerekek viselkedésével kapcsolatos problémák száma is mérséklődött.

Lassan fény derül a szegénységben élő gyermekek gyengébb szellemi teljesítményét előidéző okokra. Valószínűleg sem a pénznek, sem a kisebbségérzésnek nincs köze az elmaradó agyi fejlődéshez. Sokkal inkább a folyamatos stressz és a megfelelő támogatás hiánya okolható azért, hogy a gyerekek agyában nem alakulnak ki azok az idegi kapcsolatok, melyek szükségesek lennének a jobb teljesítmények eléréséhez.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!