Mozgás, kalcium és napfény

A csontritkulás szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a csontbetegségek megelőzéséhez elegendő kalciumra, saját súllyal végzett testmozgásra és D-vitaminra van szükség.

Azt is hozzátették, hogy azok a gyerekek, akik a tejről üdítőitalra váltanak, idősebb korukban a csonttörések magasabb kockázatának lesznek kitéve.

A legfrissebb számában megjelent tanulmányban a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy sokkal többet kell tennünk a csontritkulás (oszteoporózis) és az ezt megelőző állapot, az oszteopénia megelőzésére. Mindkét rendellenességet az elégtelen kalcium és D-vitaminbevitel, valamint a kevés saját súllyal végzett testmozgás (kocogás, teniszezés, stb.) okozza.

A szerzők szerint sosem késő megtenni a szükséges lépéseket a csontritkulás kockázatának csökkentése érdekében, és nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kalcium és a testmozgás szükségletünk életünk során folyamatosan változik. A szakértők azt javasolják mindenkinek, hogy fogyasszanak naponta három-öt adag kalciumban gazdag élelmiszert (például tejterméket vagy kalciummal dúsított termékeket), és nyáron 6 perc, télen pedig legalább 40 perc szabadban tartózkodással szerezzék be a napfényből a megfelelő mennyiségű D-vitamint. Ha valaki nem tud elég időt tölteni a napon, érdemes fontolóra vennie a D-vitamin tartalmú étrendkiegészítők szedését. Ami az edzést illeti, hetente három-öt nap legalább napi fél óra saját testsúllyal végzett testmozgás javallt, ezen kívül pedig hetente legalább két nap valamilyen izomerősítő edzés.

"A legfontosabb eredmény az, hogy a csontegészség optimalizálásához három kulcsfontosságú feltétel létezik: az elegendő kalciumfogyasztás, a megfelelő D-vitamin bevitel , és az elegendő testmozgás. Külön-külön egyik sem elég, ha idősebb korunkra meg szeretnénk előzni a csonttöréseket" - foglalta össze a tanulmány egyik szerzője, Robin Daly, a Deakin Egyetem professzora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.