Miről árulkodik a kézfogásunk?

Amerikai kutatók szerint háziorvosaink sokszor jobban meg tudnák mondani egy kézfogásból, hogy milyen egészségi állapotban vagyunk, mint egy vérnyomásmérés eredményéből.

A kézfogás erőssége sok mindent elárul rólunk: egy gyengébb kézrázás például előrejelezhet szívrohamot, stroke-ot, nagyobb betegséget vagy akár korai halálesetet is jelezhet.

Veszélyes a kézfogás Egy új tanulmány szerint a kórházi orvosoknak fel kellene adniuk azt a szokásukat, hogy kezet fognak a betegeikkel. Ez ugyanis olyan egészségügyi rizikót jelent, mint a nyilvános helyen való dohányzás. A részletekért kattintson! "A kézfogás erőssége könnyű, gyors és olcsó teszt, amellyel könnyen megállapítható egy ember szív- és érrendszeri egészsége , valamint elhalálozásának esélye" - nyilatkozta Dr. Darryl Leong, a Population Health Reserach Institute kutatója, a tanulmány szerzője. "Természetesen ez számos kérdést felvet, például azt, hogy egy ember izomerőssége milyen szinteken befolyásolja ezt a fajta tesztet."

A gyengébb kézfogás során is tapasztalható kisebb izomerőt már több kutatás kapcsolta össze a korai elhalálozással és betegséggel, még akkor is, ha a tünetek szemmel nem észlelhetők. Ezt vizsgálandó, Leong és társai több mint négy éven át vizsgálta 140 ezer adatait (az adatok 17 országból érkeztek, a megfigyelt emberek életkora 35 és 70 év között volt). A kézfogás erősségét egy speciális, kézben hordozható készüléken mérték.

Kézfogásunk árulkodik egészségi állapotunkról?

Kézfogásunk árulkodik egészségi állapotunkról?

A kutatás végeredménye szerint minden 5 kilónyi csökkenés a kézfogás erősségében 17 százalék nagyobb elhalálozási aránnyal egyezik meg - szív- és érrendszeri vagy keringési betegségekben . Ezen összefüggés még akkor is megállja a helyét, ha olyan tényezőket is belekalkuláltak a kutatók, mint például az életkor, a fizikai aktivitás mértéke, a dohányzás, illetve az alkoholfogyasztás.

A tanulmánnyal kapcsolatban Avan Aihie Sayer és Thomas Kirkwood egyetemi professzorok megjegyezték: vizsgálataik szerint a kézfogás erőssége felgyorsult öregedési folyamatokra is utalhat. Míg a gyengébb kézfogás nem egyértelmű jelölője a gyorsabb öregedésnek, számos olyan folyamatot jelezhet előre, amely hosszú távon nagyobb egészségügyi problémákat okozhat.

Minderről többet a The Lancet orvosi szaklapban publikált tanulmányból tudhatunk meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!