Mesterséges májon dolgoznak

A máj kiemelt regenerációs készsége ellenére a tudósok nem mondtak le arról, hogy egy nap mesterségesen pótolják a májszövetet.

A görög mitológia szerint Prométheusz az istenektől ellopta a tüzet, és az embereknek adta. Ezért úgy bűnhődött, hogy egy sas alászállt, és minden nap megette a főhős máját, ami mindig újra és újra kinőtt. A máj a valóságban is rendelkezik regenerációs készséggel, hiszen a szerv négyötödét eltávolítva is képes pótlódni.

Amennyiben azonban ez nem lehetséges, szervátültetésre kerül sor. Jóval korszerűbb lenne a májsejtek átültetése, azonban ennek korlátot szab, hogy ilyen körülmények között a szóban forgó sejtek elvesztik működésüket. A Nature Chemical Biology júniusi számában megjelent vizsgálat erre a problémára kereste a megoldást.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) munkatársai mintegy tucatnyi olyan kémiai anyagot azonosítottak, melyek laboratóriumi körülmények között nem csupán a májsejtek működését segítenek fenntartani, hanem megőrzik osztódási készségüket is. Sangeeta Bhatia és munkatársai kötőszövettel vegyes sejtkultúrát alkalmaztak, és mintegy 12 ezernyi molekula hatását térképezték fel. 83 májenzim termelését monitorozva sikerült felmérni a kémiai anyagok hatását a nyolc donorból származó több ezer májsejten. A molekulák közül sok az őssejt-képzésben tölt be alapvető funkciót.

A világon 500 ezren szenvednek krónikus májelégtelenségben, melynek egyik oka a hepatitis C vírussal való fertőzés lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.