Mérnöki bravúr az arccsont pótlásának érdekében

Repülőgép alkatrészek tervezéséhez használt programot választottak amerikai tudósok arccsont-pótlások modellezéséhez.

Az amerikai Ohio Állami Egyetem tudósai mérnöki és plasztikai sebészeti tudásukat ötvözve olyan számítási eljárást fejlesztettek ki, amely segítségével az arcon belüli összetett erőhatásokkal szemben is ellenálló arccsont-pótlások tervezhetőek. A megfelelő arccsont-pótlások, implantátumok és protézisek megtervezése nagyon összetett feladat, nem kis részben azért, mert az arcunkon belül az arccsontjainkra roppant komplex erőhatások hatnak - ilyen például a rágás, a nyelés vagy akár a beszéd közben jelentkező számtalan irányú, erejű és variációjú hatás.

A megfelelő arcsont-pótlás kialakítása pedig létfontosságú azok számra, akik valamilyen súlyos baleset vagy betegség miatt elveszítették eredeti arccsontjaik egy részét. Az amerikai kutatók által kidolgozott új tervezőalgoritmus segítségével ezeket a komplex, de könnyű szerkezeteket lehet gyorsan és hatékonyan modellezni, majd legyártatni. A mai általános megoldással szemben - amely a páciens ép testrészeiből származó csontok felhasználásával, afféle kirakósként összeállított pótlást alkalmaznak - a tervezőmegoldást kidolgozó szakemberek azt tervezik, hogy a közeljövőben az algoritmusukkal tervezett könnyű, de rendkívül ellenálló pótlásokra a páciens saját csontszövetének felhasználásával új csontot növesztenek.

Az eljárás elképesztő előrelépés lesz az arccsont-pótlások területén, hiszen itt az egyedi valós terhelésekre tervezett pótlások beültetésére nyílik majd lehetőség, szemben a mai, generikus, általánosan használatos pótlásokkal.

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3, +7 °C
Minimum: -4, +4 °C

Borult, párás idő lesz szitálással, illetve egy-két helyen pár órás napsütés is előfordulhat (főleg keleten), majd késő délután már eső is kialakulhat a déli tájakon. Megélénkül az északkeleti szél, 3, 7 fokos maximumokat mérhetünk. Csütörtökön nem érkezik front, de az ízületesek és a légúti megbetegedésekkel küzdők most is komolyabb tüneteket tapasztalhatnak. Emellett enyhébb fejfájás is felléphet, illetve az arra hajlamosaknál ingadozhat a vérnyomás. Érdemes megnézni a meteogyógyász® mai videóját! A légszennyezettség magas, növekszik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások: