Mennyi só a legjobb a szívnek?

A kutatók szerint a szívbetegek és a cukorbetegek szempontjából a túl kevés só ugyanolyan veszélyes lehet, mint a túl sok.

A Journal of the American Medical Association november 23/30-i számában megjelent tanulmány vezetője, Dr. Martin O'Donnell szerint azonban továbbra is nagyon fontos, hogy a napi 6-7000 milligrammnál több nátriumot fogyasztók csökkentsék sóbevitelüket. A kanadai McMaster Egyetem professzora azonban azt állítja, hogy a közepes vagy átlagos mennyiségű sót fogyasztóknak nem feltétlenül kell tovább csökkenteniük nátriumbevitelüket.

A kutatók hosszú évekig egyetértettek abban, hogy az embereknek csökkenteniük kell sóbevitelüket. Az utóbbi időben azonban egyre több bizonyíték jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy az alacsonyabb sóbevitel nem mindenki számára egyformán előnyös. Egy nemrégiben megjelent kutatásból például az derült ki, hogy a sófogyasztás csökkentése ugyan valóban csökkenti a vérnyomást, de a koleszterinszintet, a trigliceridszintet és a szívbetegség egyéb kockázati tényezőit növeli.

A legújabb kutatás eredményei valamelyest eltértek ettől. A kutatók körülbelül 30 ezer szívbeteg vagy a szívbetegség magas kockázatával rendelkező férfiban és nőben mérték a nátrium és kálium kiválasztását a vizeletben. Az eredmények azt mutatták, hogy az átlagos szinttől felfelé vagy lefelé eltérő nátriumkiválasztás a kockázat növekedésével állt összefüggésben. Például azokban, akik az átlagosnál több nátriumot választottak ki, magasabb volt a szívbetegség, szívroham, stroke okozta halálozás, és a szívelégtelenséggel kapcsolatos kórházi kezelés kockázata. Másrészt viszont azokban, akiknek a középértéknél alacsonyabb volt a nátriumkiválasztásuk, szintén magasabb volt a szívbetegség okozta halálozás és a szívelégtelenség okozta kórházi kezelés kockázata.

A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy magasabb káliumkiválasztás esetén a stroke csökkent kockázata mutatható ki az alanyokban. O'Donnell szerint azért különösen fontos e tápanyag jelentőségének kihangsúlyozása, mert erre a nátriummal kapcsolatos tudományos vitában általában nem térnek ki.

Magyarországon az OÉTI jelenleg a 2 éven felülieknek legfeljebb 2000 mg értéken korlátozza a napi nátriumfogyasztást. 51 éves kor felett, valamint magas vérnyomásban, cukorbetegségben vagy krónikus vesebetegségben szenvedők esetében pedig ez a korlát még alacsonyabb. A szakértők becslése szerint az átlagos magyar napi 18 gramm sót, ezzel 7500 mg nátriumot fogyaszt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra