Megvan az ebola ellenszere

Teljesen hatékony egy ebola-oltóanyag a halálos vírus ellen a Guineában végzett klinikai tesztekben, és most már felhasználható lesz a nyugat-afrikai ebolajárvány legyőzésére - jelentették be a vakcina kifejlesztői pénteken.

A Merck gyógyszergyár és a New Link Genetics által szabadalmaztatott VSV-ZEBOV vakcinát több mint négyezer olyan emberen tesztelték, akik kapcsolatban voltak ebolavírussal fertőzőtt személlyel.

A kórokozók a beteg testnedvei - vér, nyál, vizelet, széklet - révén jutnak át egyik emberről a másikra. Ez megtörténhet betegápolás során vagy az elhunytak lemosásakor, de a férfiak a gyógyulás után még hetekkel is képesek a vírust szexuális úton továbbadni! Kattintson! Tíz nappal a beadása után a vakcina 100 százalékos védelmet nyújtott az immunizáltaknak – írták a szakemberek a The Lancet című brit orvostudományi folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban. Jeremy Farrar, a klinikai próbákat finaszírozó Wellcome Trust járványügyi szakembere és igazgatója "figyelemre méltónak" nevezte az eredményeket.

„A klinikai próbában mertek felhasználni egy nagyon újszerű és gyakorlati eljárást, amely lehetővé tette a szakembereknek, hogy Guineában a járvány kellős közepén mérjék fel a vakcina hatásosságát. Reményeink szerint ez az oltóanyag segíteni fog a járvány legyőzésében és elérhető lesz egy jövőben fellépő ebolajárvány elleni harcban" – fogalmazott.

Az új ellenszer hatékony lehet az ebola ellen

Bertrand Draguez, az Orvosok határok nélkül (MSF) orvosigazgatója, amely szervezet az ebola elleni nyugat-afrikai harcot vezette, hangoztatta, hogy először van remény egy olyan hatékony eszközre, amely életeket menthet és megakadályozhatja a fertőzésláncot.

A Guineában 2013 decemberében kezdődött ebolajárvány több mint 11 200 ember életét követelte Afrikában, nagyrészt a kontinens három nyugati országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ezt az oltóanyagot és más előrehaladott védőoltást gyorsított eljárásban próbáltak ki hatalmas nemzetközi erőfeszítések közepette a térségben.

A guineai védőoltás-kísérletekben a WHO együttműködik az Orvosok Határok Nélkül karitatív szervezettel, a Norvég Közegészségügyi Intézettel, a guineai kormánnyal és az Epicentre járványügyi kutatóintézettel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!