Mégsem véd a mértékletes alkoholfogyasztás a szívbetegségektől?

Egy új francia tanulmány szerint bár van kapcsolat a mértékletes alkoholfogyasztás és a szív- és érrendszeri betegségek csökkent kockázata között, ez nem az alkoholnak köszönhető.

A tanulmány szerzője, Dr. Boris Hansel, aki a párizsi Hopital de la Pitie endokrinológus szakorvosa, kutatása során 149 773 francia felnőtt egészségi állapotát és alkoholfogyasztási szokásait vizsgálta. "A szív- és érrendszeri betegségek és a mértékletes alkoholfogyasztás közötti ok-okozati összefüggés egyáltalán nem bizonyított" - állítja. A tanulmány a European Journal of Clinical Nutrition oldalain került nyilvánosság elé.

A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy azok a férfiak és nők, akik elmondásuk szerint egy kevés alkoholt isznak naponta, sokkal jobb egészségi állapotnak örvendenek, mint azok, akik sosem, vagy akik rendszeresen sok alkoholt fogyasztanak. Azoknak a férfiaknak, akik mértékkel isszák az alkoholos italokat, alacsonyabb volt a testtömegindexük, a vércukor- és trigliceridszintjük, a vérnyomásuk, és olyan más tényezők, amik a szívbetegségek kockázatát befolyásolhatják.

A hasonló nőknél kisebb haskörfogatot, alacsonyabb vérnyomást és triglicerid-szintet mértek, valamint a "rossz" LDL-koleszterin szintjük is kedvezőbb volt. A kutatás ezenkívül szoros kapcsolatot fedezett fel mindkét nemnél a mértékletes ivás és a "jó" HDL-koleszterin-szint között, mely az ereket védi az elmeszesedéstől.

Viszont a résztvevők összes életmódbeli sajátosságát figyelembe véve, nem találtak közvetlen kapcsolatot a mértékletes alkoholfogyasztás és a szívbetegségek csökkent kockázata között.

"Az összefüggést több tényező együttes hatása eredményezi. A mértékletes ivás általában a szociális státuszból fakad. A nagyobb társadalmi élet, a depresszió kialakulásának kisebb esélye, a sport lehetnek azok a tényezők, amik lecsökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának rizikóját" - magyarázza Dr. Hansel.

Ez a tanulmány a legújabb azoknak a kutatásoknak a sorában, amelyek megállapították, hogy a mértékkel iszogatóknál kisebb a szív- és érrendszeri betegségek aránya, mint az antialkoholistáknál, vagy az alkoholt mértéktelenül fogyasztóknál. Hansel viszont megkérdőjelezi azt, hogy a mértékletes ivás az, ami véd a szívbetegségek ellen.

Két egyesült államokbeli szakember vitatja a francia tanulmány eredményeit. Az oaklandi kardiológus, Dr. Arthur Klatsky szerint nem bizonyított, hogy az alkohol maga nem véd a szívbetegségektől, ugyanis több korábbi vizsgálat, különböző társadalmi rétegeknél is kimutatta a kis mennyiségű alkohol jótékony hatását.

A portlandi Egészségügyi Kutatóközpont kutatója, Carla A. Green szerint lehet, hogy van egy kevés jótékony hatása magának az alkoholnak is, de az nem olyan jelentős, mint azt a korábbi tanulmányok állítják. A fő érdem az egészséges életvitelé, aminek a mértékletes alkoholfogyasztás is része lehet.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!