Mégsem okoz agydaganatot a macska

A legújabb kutatás szerint a macskatulajdonosokban sem nagyobb az agydaganat kialakulásának valószínűsége, mint azokban, akik nem tartanak háziállatot.

Ha nem tudja, hová tegye a macska és az agydaganat lehetséges kapcsolatának kérdését, egy kicsit segítünk. A történet azzal kezdődött, hogy a Biology Letters folyóiratban tavaly megjelent egy kutatás, amely azt mutatta, hogy a Toxoplasma gondii élősködő fertőzése összefüggésben állhat az emberi agydaganattal. T. gondii különféle emlősökben élhet, de szaporodásához a macska bélrendszerére van szüksége.

A macskák természetes gazdaszerepéből kiindulva az agydaganattal kapcsolatos eredmények nyomán természetesen felvetődött az az aggály, hogy a macskák átadhatják a parazitát az embereknek, ami növelheti az agydaganat kockázatát. A T. gondii egyébként a neurózissal, a skizofréniával és az öngyilkossági kísérletekkel is összefüggésbe hozható.

A Biology Letters 2012 augusztusi számában közzétett új tanulmányhoz az Oxfordi Egyetem kutatói Vicky Benson vezetésével az Egyesült Királyság rákregiszterét és 626 454 középkorú nő csoportját elemezték, és semmiféle összefüggést nem találtak a macskatartás és az agydaganat között.

Frederic Thomas, a Montreali Egyetem munkatársa, a T. gondii és az agydaganat kapcsolatát bizonyító első kutatás készítője szerint az új eredmények nem cáfolják a parazita és az agydaganat összefüggését. A macskatartás azonban nem növeli jelentős mértékben a T. gondii fertőzés kockázatát. A szakértők úgy vélik, a mosatlan zöldség és a főtlen hús fogyasztása sokkal erősebb kockázati tényező lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!