Megrohamoznák a WC-ket - higiéniai szükségállapot alakulhat ki

Röhejes ilemhelyekA rettegett tokiói földrengés következtében a kormány szakértői szerint 820 000 ember veszítheti el mellékhelyiségét, ezért fennáll a WC-menekültek krízisének veszélye.

A kormány Központi Katasztrófamegelőző Tanácsának szakértői bizottsága a héten erre a következtetésre jutott, miután elemezte egy 7,3 erősségű földrengés potenciális hatásait, a földrengésnek kitett metropoliszban.

Egy ekkora rengés után két órával körülbelül 817 000 ember találná magát mellékhelyiség nélkül, mivel a katasztrófa Tokió vízellátásának 46 százalékát elvágná. A központi Chiyoda kerületben, mely számos jelentős vállalat székhelyének, illetve kormányépületeknek, valamint az uralkodói palotának is otthont ad, négy és fél órát kellene várakozni a WC-használatra. "Az étel- és italhiányon kívül, a WC-hiány jelenti az egyik legnagyobb problémát a katasztrófákat követően" - mondta el Itsuki Nakabayashi, a bizottság vezetője.

A csoport tanácsa, hogy Tokió lakói mindig vigyenek magukkal zsebben elférő papírt, vagy műanyagtáskát szükséghelyzetekre, illetve hogy a cégek tartsanak hordozható toalettet készenlétben.

Korok és mellékhelyiségek

A vészhelyzetet tovább növelné, hogy a WC nélkül maradt emberek "végterméke" miatt fertőzésveszély és járvány alakulhatna ki. A kolera, a hastífusz és Hepatitis, szalmonella, coli baktérium, vérhas terjed például rossz higiénés körülmények között, széklettel fertőzött ivóvíz és a kézmosás elmaradása miatt.

A japán kormány szerint az elkövetkezendő évtizedekben reális esély van egy hetes körüli erősségű rengésnek, mely a fővárost érintené. Az áldozatok számát tizenegyezerre, az anyagi kárt 112 000 milliárd yenre becsülik.

A világ erősebb földrengéseinek 20 százaléka Japánt érinti. 1923-ban, a Nagy Kanto Földrengés alkalmával Tokió nagy része tönkrement, és 142 807 ember halt meg, vagy tűnt el a katasztrófa során.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!