Húsz évet átfogó kutatás zárult le a napokban a hasonmásokról. A kutatást egy kanadai fotós, François Brunelle ihlette, aki 1999-ben készített fotósorozatot a kísértetiesen hasonlító, ám egymást nem ismerő emberekről. A Cell Reports című folyóiratban megjelent kutatás a riportban szereplő hasonmások külsejét, életmódját és genetikai anyagát hasonlította össze. Arra a megállapításra jutottak, hogy a hasonló DNS a külsőségek mellett a viselkedésük révén is összekötheti ezeket az embereket.
A kutatók arcfelismerő algoritmusok segítségével azonosították a legfontosabb azonosságokat és különbségeket. Ezután megkérték a résztvevőket, hogy töltsenek ki egy átfogó biometrikus és életmódbeli kérdőívet, valamint adjanak nyálmintát a DNS-elemzéshez. Az adatok lehetővé tették számukra, hogy összehasonlítsák a hasonmások genomját, epigenomját, sőt mikrobiomját is, hogy lássák, ezek összetétele hogyan befolyásolhatja az ember külsejét.
Az epigenom a sejt epigenetikus tényezőinek összessége. Ahogyan egy embrió több sejtfejlődési útvonalat is választhat, úgy egy genom is több epigenetikus útvonallal rendelkezik. Az epigenetika a modern biológiában a gének olyan öröklődési formájának vizsgálata, amely nem jár együtt a DNS szekvenciájának megváltozásával. Arra a kérdésre keres választ, hogy a környezeti tényezőknek a szülőkre gyakorolt hatása milyen változásokat okoz az utódok génkifejeződését tekintve.
Végeredményben azt bizonyították, hogy az extrém módon hasonlító arcú emberek közös genotípussal rendelkeznek, míg az epigenom és a mikrobiom szintjén különböznek. A vezető szerző, Manel Esteller, a barcelonai Josep Carreras Leukémia Kutatóintézet munkatársa szerint, a genetika befolyásolja az emberi arc felépítését, és ez fordítva is igaz: a közös arcfelépítés hasonló genetikát feltételez. Ennek alapján nem lehet kizárni, hogy az egymásra nagyon hasonlító emberek genetikailag távoli rokonok, csak erről nem tudnak.
