Mégis hatásosak a kabalák?

Ideges egy közelgő előadás miatt? Egy tanulmány szerint egy kabala sokat segít. Tehát ha van egy szerencsét hozó nyúlfarka, bátran vigye magával.

"Úgy tűnik, a szerencsehozók növelik az önbizalmat, és így a teljesítményt" - mondja Lysann Damisch, a Kölni Egyetem pszichológus docense, a tanulmány vezetője.

Damisch számára feltűnt, hogy sok sportoló, még sztárjátékosok is, hisznek a babonákban. Michael Jordan kosaras az NBA meze alatt hordta főiskolai csapatának nadrágját a meccsek alatt, és a golfjátékos Tiger Woods egy piros inget visel a versenyeken, általában a játék utolsó napján. Ezek után egy sor kísérletben "szerencse" golflabdák, kabalák és egyszerű jó kívánságok hatásait figyelte meg.

Az egyik kísérletben megkérték a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal egy szerencsehozó tárgyat a vizsgaközpontba. Az emberek különböző tárgyakat hoztak, mint például a jegygyűrűjük, különleges kövek és nagy becsben tartott plüss állatok. Elkérték a kabalákat, hogy lefényképezzék őket. A kutatók később csak a résztvevők felének adták vissza őket. A többieknek azt mondták, hogy csak később tudják visszahozni. Ezután mindenki kitöltött egy számítógépes memória tesztet. Itt jobban teljesítettek azok, akik visszakapták kabalájukat.

Más kísérletekkel a résztvevők önbizalmát mérték. 28 főiskolai hallgató gyakorolta a golflabdák ütését. Néhányan megtudták, hogy "szerencse" golflabdát kaptak, másoknak erről nem szóltak. A tanulmány szerzői megállapították, hogy ezek a "szerencsehozó" golflabdák szintén javították a teljesítményt.

A harmadik kísérletben 51 német nőt kértek meg arra, hogy végezzenek el egy kézügyességi feladatot. Itt kis golyókat kellet egy lemezen található lyukakba helyezni. Akiknek sok szerencsét kívántak az elején, jobban ment a gyakorlat, mint akiknek egyszerűen csak a kezdésről szóltak.

Damisch szerint ezek a hiedelmek javítják a teljesítményt "különösen olyan esetekben, amikor az emberek kicsit bizonytalannak érzik magukat, és így akarnak önbizalomra szert tenni - például egy verseny vagy vizsga előtt, akár egy állásinterjún." Ám a talizmánok néha cserbenhagynak.

"Ez a stratégia persze még mindig nem garantálja, hogy az emberek megnyerik a versenyt, vagy megkapják az állást, de úgy tűnik, hogy egy picivel jobban szerepelnek, ha kabalájuk a közelben van.

Erről a tanulmányról bővebben a Psychological Science című folyóirat 2010. júliusi számában olvashatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.