Medúza lehet a szívbetegek életmentője

A laboratóriumi körülmények között előállított "medúza" örökre megváltoztathatja a szívritmus-szabályozók kinézetét és működését. Cikkünkben erről olvashatnak.

A szilikonból és patkányok szívszövetéből előállított képződmény úgynevezett biológiai pacemaker alapja lehet, amelynek nincs szüksége elektromos impulzusra.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem ( CalTech ) kutatói mesterséges medúzát - azaz meduzoidot - készítettek, miután tanulmányozták a tengeri élőlények gyors izomösszehúzódásra hasonlító mozgását. A képződmény elektromos impulzussal töltött sós vízben éppen úgy változtatja a helyét, akár igazi társai a nyílt vizeken. A tudósok úgy vélik, hogy elképzelhető olyan változat előállítása is, amely az emberi szívhez hasonlóan, "magától" mozog. Így lehetőség nyílna olyan pacemakerek gyártására, melyek természetes alapúak, sőt: a meduzoid új szív előállításában is szerepet játszhat.

Kevin Kit Parker, a kutatásban résztvevő biomérnök professzor szerint a szakirodalom tévesen értelmezi a szív pumpáló működésének mechanizmusát, ezért kezdte el a hasonló mozgást végző tengeri állatok tanulmányozását. A nyolc vékony lábbal "fölszerelt", zselészerű anyagból készült, fehérjemolekulát és patkánytól származó szívszövetet tartalmazó meduzoid óriási áttörést jelenthet az orvostudományban, mivel akár egész emberi szervek mesterséges előállításának lehetőségét vetíti előre.

"Az volt a célunk, hogy a medúza képességeit - az úszást és a táplálkozást elősegítő áramlat előidézését - hordozó mesterséges lényt állítsunk elő. Ez sikerült is" - mondta Janna Nawroth, a kutatás vezetője. "Újra kell gondolnunk a szintetikus biológia szerepét az orvostudományban.

Talán sokkal többre lehetünk képesek az emberi szervek gyógyításának és újraelőállításának terén, mint valaha is hittük" - fogalmazott John Dabiri professzor, a technikai csapat tagja. "Az élő szervezetek mintájára előállított szövetcsoportok minimális energiafelhasználás mellett biztosítanak elképesztő hatékonyságot" - tette hozzá.

A medúzák 500 millió éve vannak jelen a Földön, ezzel a legősibb összetett élőlényeknek számítanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!