Már a születésünk előtt eldől, lesz-e mellrákunk

Az egereken végzett kísérletekből kiderül, kit érinthet és kit nem a felnőttkori emlőrák kockázata.

Azok az egerek, akik a méhen belüli fejlődésük során bizonyos vegyi anyagokkal találkoztak, nagyobb emlőrákkockázattal kell számoljanak felnőttként, derült ki egy állatkísérletből. A bisphenol-A (BPA) és a diethylstilbestrol (DES) olyan vegyi anyagok, amelyeket elsősorban ipari célokra használnak. Tudottan beavatkoznak a hormonális és anyagcserefolyamatokba, megváltoztatva a neurológiai és immunológiai funkciókat mind emberek, mind állatok esetében.

"A BPA egy gyenge hatású ösztrogén , a DES pedig egy erős hatású, mostani kutatásunkból pedig az derült ki, hogy mindkettő egy életen át tartó hatással bír az emlő génexpessziójára" - nyilatkozta Dr. Hugh Taylor aki a New Havenban lévő Yale University School of Medicineban dolgozik.

Az összes ösztrogénszerű hatással rendelkező anyag, még a gyenge ösztrogének is, befolyásolják az emlők fejlődését , ráadásul a magzati korban ért hatás következményeként megnövelik a felnőttkori emlődaganat kialakulásának esélyét.

A szerzők következtetéseiket olyan terhes egerek megfigyeléséből vonták le, akiket BPA és DES hatásnak tettek ki. Ezeknél a kisegereknél a felnőttkor elérésekor a normálisnál magasabb EZH2 szinteket mértek. Ez a fehérje a génregulációban játszik fontos szerepet. A normálisnál magasabb EZH2 szintek magasabb emlőrák kockázattal járnak, állítják a tudósok.

"Egy új mechanizmust mutattunk be, mely szerint az endokrin hatással rendelkező kémiai anyagok befolyásolják a későbbi emlőfejlődés mechanizmusát" - mondta el Taylor. A kutatás eredményeként új biztonsági intézkedéseket kell hozni a környezetben lévő endokrin hatású anyagokkal, például a BPA-val kapcsolatban.Ugyanakkor új, felnőttkori szűrőprogramot tesz szükségessé azon hölgyek számára, akiket magzati korban ilyen hatás ért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!