Lovasverseny épeknek és fogyatékosoknak

Díjlovas Versenyt és a Fogyatékos Lovasok Versenyét rendezi meg immár negyedjére a Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2008. szeptember 19-21.-én.

A nemzetközi megmérettetésre a nevezéseket szeptember 1-ig lehet beadni.

A Magyar Lovasterápia Szövetség fő célja a lovasterápiával, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú prevencióval, habilitációval, és rehabilitációval foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása, a lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése.

A Magyar Lovasterápia Szövetség 1997-ben alakult meg azzal a szándékkal, hogy az országszerte elszigetelten dolgozó lovasterapeuták munkáját egységes, európai színvonalra emelje. Az utóbbi években neves külföldi szakemberek, oktatók bevonásával alakította ki a gyógytornászok és gyógypedagógusok kétéves továbbképzési rendszerét, és évente több alkalommal szervez tanfolyamokat a lovasok, a segítők, valamint a pszichológusok számára is.

Az elmúlt években sikerült a lovasterápiás munka hazai normáit, szabályait kidolgozni oly módon, hogy azok megfeleljenek a nemzetközi előírásoknak is.

Mivel egyik legfontosabb cél a szövetség munkáján keresztül a lovassport minden ágának népszerűsítése, valamint egy lovasterápiás oktató és bemutató központ létrehozása, így az idei évben is igyekeznek megteremteni az ép és a fogyatékos lovasok versenyzésének feltételeit, mivel fontosnak tartják, hogy az egészséges és a gyógypedagógiai lovaglásban, valamint a hippoterápiában résztvevő versenyzők együtt, párhuzamosan tudjanak szerepelni, versenyezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A tovább szakadozó frontális felhőzet, valamint a képződő gomolyfelhők mellett az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csepergő eső, rövid zápor csap kevés helyen fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.A csúcsérték általában 17 és 22 fok között alakul. Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.