Létezik fogyasztó zsír

Akár az elhízás vadonatúj terápiáját is jelentheti, hogy a tudósok két olyan genetikai nyomra találtak egerekben, melyek az egészséges "jó" zsír termelődését segítik elő.

A Harvard Egyetem kutatói arra a rendkívüli felfedezésre jutottak, hogy az úgynevezett barna zsírsejtek - melyek a kalóriát nem tárolják, hanem égetik - ugyanazokból az éretlen őssejtekből származnak, mint az izomsejtek.

Bár a legtöbb ember kevesebbet szeretne belőle, a zsír létfontosságú az egészség szempontjából. Segíti az anyagcsere szabályozását, és melegen tartja a szervezetet. Két típusa van azonban. A fehér zsírszövet kalóriát tároló molekulákból áll, és ez felelős a világszerte egyre inkább terjedő elhízásért, mely súlyos következményekkel, köztük cukorbetegséggel és szívbetegségekkel járhat. A barna zsírszövet, mely csecsemőkben sokkal nagyobb arányban van jelen, mint felnőttekben, teljesen más, annyira, ahogy azt még a tudósok sem gondolták.

Hogy megállapítsa, milyen vegyületek segítik elő a barna zsírszövet termelését a szervezetben, a Harvard Egyetem Joslin Diabétesz Központjának kutatócsoportja Yu-Hua Tseng vezetésével genetikailag módosított egerekkel kísérletezett. Kiderítették, hogy a BMP7 néven ismert fehérje kritikus szereppel bír: nélküle a barna zsírsejtek nem alakulnak ki, és az egerek elpusztulnak. Mesterségesen nagy adagban adva azonban a BMP7 épp ellenkező hatást fejt ki. A fehér zsírszövet kialakulása azonban különböző, ám az előbbivel kapcsolatban álló vegyületektől függ. Még jelentősebb, hogy Tseng bizonyította, hogy a fehér és barna zsírsejtek különböző prekurzor sejtekből származnak. Fejlődésük kezdetén a két típusú zsírsejt azonosnak tűnik, ezért a legtöbb tudós feltételezte, hogy azonos forrásból erednek.

A másik vizsgálat során Bruce Spiegelman a szintén harvardi Dana Farber Rákkutató Intézetben azt találta, hogy - "hatalmas meglepetésére" - a barna zsírsejtek azokból az őssejtekből alakulnak ki, melyek az izomszövetet is előállítják. A kulcs egy "mester szabályozó" fehérje, a PRDM16, mely meghatározza, hogy ezek a felnőtt őssejtek milyen irányban fejlődjenek. "Azt hiszem, meggyőző bizonyítékot találtunk arra, hogy a PRDM16 képes a sejteket barna zsírsejtekké alakítani, mely lehetőséget ad a kövérség elleni küzdelemre" - mondta el Farber.

Bár a felnőtt emberek szervezetében viszonylag kevés a barna zsírszövet, a feltételezések szerint alapvető szerepet játszik az anyagcserében. Spiegelman szerint a "jó zsírszövetet" pótló új forrás - a felnőtt őssejt, vagy mioblaszt, mely az érett izomsejtek helyébe lép - új utat nyithat meg a barna zsírszövet kalóriaégető munkájának fokozásában, a kövérség elleni küzdelmet segítve. Az elhízás világszerte járványos méreteket ölt, és a metabolikus szindróma (számos egészségügyi probléma, így az érrögösödés, szívroham és agyérkatasztrófa együttese), valamint a kettes típusú cukorbetegség első számú kockázati tényezője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra