Lepárolták a halál illatát

Belga kutatók egy csoportja azt állítja, hogy sikerült izolálniuk az oszlásnak induló emberi testre jellemző szagmolekulát, azaz lepárolták a halál illatát. A rothadó emberi maradványokból nyert szaganyagtól azt remélik, hogy segít a keresőkutyáknak rátalálni a holttestekre.

Elien Rosier azonosította az általa „a halál illatának” nevezett kémiai vegyületet, amelytől azt reméli, hogy hasznára lesz a rendőrségnek a holttesteket kereső kutyák kiképzéséhez. A Leuveni Egyetem csapata emberi szerveket és szövetmintákat helyezett el üvegtárolókban úgy, hogy levegőt engedett bejutni az edényekbe. Sertésekből, egerekből, nyulakból, békákból és madarakból származó mintákkal ugyanezt az eljárást követték. A szövetségi rendőrség holttestkereső kutyáinak aztán bemutatták a különböző gázokat.

Elien Rosier közölte: „a mintában a bomlás hat hónapja alatt 452 különböző vegyületet tudtunk azonosítani. Ezek között azokat a vegyületeket kerestük, amelyek csak az emberekre jellemzőek. Végül sikerült azonosítani nyolc vegyület olyan kombinációját, amely specifikus volt emberi és sertés maradványokra.”

Mennyire igaz a mondás: "porból lettünk, és porrá leszünk"? Most egy rövid videó segítségével megtudhatja, mi történik a testünkkel halálunk után. Kattintson! Jelenleg disznóhúst használnak a kutyák betanítására, mert a kémiai hasonlóság nagyon nagy az emberi maradványokkal. Ha találnak további néhány vegyületet, amelyek csak az emberre jellemzőek, úgy a szakemberek szerint valószínűleg hatékonyabb lehet a rendőrkutyák kiképzése.

A holttestekből áradó vegyületek ismeretével hatékonyabb lehet a rendőrkutyák kiképzése

Eva Cuypers, az egyetem törvényszéki toxikológusa elmondta: „ezt a koktélt, amelyet itt a laboratóriumban állítottuk elő, odaadtuk kutyás csapatoknak a rendőrségen, hogy kiderítsük, az állatok vajon reagálnak-e rá. És igen, felismerték a keverékekben, hogy az emberi lebomló anyag.”

Jan Tytgat az egyetgem toxikológia professzora kifejtette: „ezzel a tudással a korábbiaknál sokkal jobban kiképezhetők a holttestkereső kutyák. Ugyanakkor ezt a tudást fel lehet használni egy hordozható eszközben is, amely helyettesítheti a kutyákat, s szoftveres analízissel azonosíthatja a keresett szagot.”

A csapat azt tervezi, hogy a laboratórium után a terepmunkát végeznek, s eltemetett holttestek szaganyagait gyűjtik be, mert az a végső cél, hogy értékes időt takarítsanak meg a rendőrségnek az úgynevezett „hamis pozitív” eredmények kiszűrésével.

Forrás: Scientific American

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!