Lenyelhető tűkkel váltanák fel az injekciót

Az emberi test jellegéből adódóan bizonyos gyógyszereket csak egyféle módon tud a legjobban befogadni: inzulint, antitesteket vagy egyes vakcinákat például be kell injekciózni, mert szájon keresztül bevéve egyáltalán nem hatnak.

A fenti kijelentés a nyugati orvostudomány egyik legszilárdabb megállapítása volt: egészen mostanáig. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) két kutatója, Giovanni Traverso és Carl Schoellhammer egy olyan módszert dolgozott ugyanis ki, amely közvetlenül tud a gyomorba gyógyszert juttatni egy mikrotűkkel megtöltött kapszulán keresztül. A kutatás a szaklapban jelent meg.

A prototípus maga egy 2 centiméter hosszú és 1 centiméter széles akrilkapszula - nem nagyobb egy méretesebb multivitaminnál -, amelyet egyszerűen le kell nyelni némi folyadékkal. A kapszula egészen addig tartja biztonságban a gyógyszert, amíg el nem éri a gyomor-bél traktust. Amikor eljut oda, akkor a kapszula elolvad, felfedve az 5 milliméter hosszú tűkkel fedett gyógyszertartót. A szövet összehúzódásakor a tűk beleszúródnak a bélfalba, a gyógyszer pedig a kellő helyre jut. "Ezzel egy az egyben ki lehetne kerülni az infúziót és az injekciót" - nyilatkozta Traverso.

Lehet, hogy hamarosan búcsút inthetünk a hagyományos hashajtóknak annak az egyedülálló kapszulának köszönhetően, ami rezgésével az emésztőrendszert stimulálva fejti ki hatását. Tudjon meg többet, kattintson! Jelenleg a tesztet még csak inzulinnal végezték, de a kutatók úgy gondolják, hogy rák vagy akár egyes autoimmun betegségek, például a Crohn-betegség kezelése során így lehetne antitesteket juttatni a legkönnyebben a szervezetbe. Az ilyen jellegű gyógyszereket szinte lehetetlen volt eddig szájon keresztül a páciens szervezetébe juttatni, így az injekció lett a legbiztosabb megoldás.

"Az egy dolog, hogy ezek a gyógyszerek akkorák voltak, hogy lenyelni sem lehetett őket, de ha még le is lehetett volna, akkor a gyomorban hamarabb oldották volna fel őket az ott található savak és enzimek, így gyakorlatilag értelme sem lett volna a tablettahasználatnak" - tette hozzá Schoellhammer.

Ön lenyelne egy tűt?

A gyógyszert pont a kapszula védi meg attól, hogy feloldódjon. A gyomorban nem találhatók fájdalomreceptorok, így a tűszúrás nem okoz semmilyen kényelmetlenséget vagy fájdalomérzés , a kutatók pedig nem gondolják, hogy a tűk bármilyen láthatatlan károsodást okoznának a szövetnek. Mindettől függetlenül a csoport most azon dolgozik, hogy egy sokkal jobban feloldódni képes anyagból tudják kialakítani a tűket, gondolva arra az esetre, ha ezek leszakadnak a gyógyszertartóról és beleragadnak a szövetbe.

A tesztek szerint ez a módszer hatékony is: amikor disznók szervezetébe juttattak inzulint, az eredmények azt mutatták, hogy a vércukorszintek sokkal jobban és gyorsabban alakultak, mint ha az inzulint hagyományosan, tűszúrással juttatták volna az állatok testébe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!