Koronavírus: meglepő hatással van a Földre

A járvány következtében az egykor zsúfolt utcák világszerte elnéptelenedtek, erőteljesen visszaesett a közlekedés minden fajtája, ez pedig a szeizmográfokon is érzékelhető.

Mióta világszerte egyre több helyen vezetnek be kijárási korlátozást vagy tilalmat, szó szerint elcsendesedett a Föld. Tudósok megállapították, hogy jóval lecsökkent a közlekedési eszközök okozta rezgések mennyisége, ez pedig a szeizmológusok hasznára válhat. Mivel megcsappant az ember keltette szeizmikus háttérzaj, így jóval kisebb földmozgásokat is képesek detektálni.

Koronavírus: így ellenőriz a Google A legnépszerűbb webes keresőhöz kapcsolódó vállalat bejelentette, hogy a járvány visszaszorításának céljából a felhasználóktól begyűjtött lokációs adatok alapján országonként statisztikákat készít arról, hol mennyire tartja be a lakosság a kijárási korlátozásokat. Részletek itt .

Brüsszelben például március közepe, vagyis az iskolák és üzletek bezárása óta, 30-50 százalékkal csökkent a szeizmikus háttérzaj. "A mostani szint megfelel annak, amit általában karácsony első napján szoktunk mérni" - mondta Thomas Lecocq, a Belga Királyi Obszervatórium tudósa. Hozzátette, hogy ennek köszönhetően most a felszínen elhelyezett szeizmométerek ugyanolyan kifinomult mérésre képesek, mint a 100 méterrel a felszín alá lefúrt eszközök.

Világszerte csökkent az ember keltette szeizmikus háttérzaj. Fotó: Getty Images
Világszerte csökkent az ember keltette szeizmikus háttérzaj. Fotó: Getty Images

De hasonlót tapasztalt Paula Koelemeijer is, aki Nyugat-Londonnál végzett szeizmológiai vizsgálatokat. Celeste Labedz, egy kaliforniai PhD-hallgató pedig a Los Angeles-i földmozgásokról osztott meg meglepő kimutatást Twitteren.

A szakértők megjegyzik, hogy amellett, hogy a korábban mérhetetlen földmozgások érdekes adatokat szolgáltathatnak a kutatóknak, a szeizmográfok méréseivel ellenőrizhető, hol mennyire tartja be a lakosság a járvány visszaszorítására hozott intézkedéseket.

Forrás: CNN

A koronavírus miatt kialakult vészhelyzet hatással van az érettségi vizsgákra is: a járvány leginkább bizonytalanságot hozott ezen a téren is. Az nlc.hu összefoglalta, hogy jelenleg mit lehet tudni ezzel kapcsolatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!