Korai lenne génszerkesztett babákat világra hozni

Egy nemzetközi szakértőkből álló testület arra a megállapításra jutott, hogy még mindig túl korai lenne génszerkesztett babákat világra hozni. A tudomány ugyanis nem elég fejlett a csecsemők biztonságának garantálásához.

Kell-e félnünk a szuperbabáktól? A génszerkesztő technológiák gyorsan fejlődnek, de az emberi faj fejlesztése ezek segítségével nehezebb, mint sokan gondolják. A kínai dizájnerbabák ezért csak egy kalandor erkölcstelen kísérletének tekinthetőek. Részletek itt .

A jelentés csaknem két évvel azt követően látott napvilágot, hogy Ho Csian-kuj kínai tudós bejelentette az első olyan csecsemők - egy ikerpár - születését, akik egy génjét genetikai olló használatával eltávolította annak érdekében, hogy ellenállóak legyenek a HIV-vírussal szemben. A kutató bejelentése óriási felháborodást keltett a tudományos világban, kínai és külföldi szakemberek egyaránt elítélték a beavatkozást etikai és egészségbiztonsági szempontokból. Hót három év börtönre ítélték a kínai törvények megsértéséért. Az amerikai tudományos akadémia (NAS), az amerikai orvostudományi akadémia (NAM) és a brit Royal Society az ügy nyomán állított fel egy szakértői bizottságot.

Csak ilyen esetben szabadna alkalmazni

A testület nem etikai, hanem kizárólag tudományos szempontból foglalkozik az embriószerkesztéssel, amelynek alkalmazása véleménye szerint még mindig túl korai lenne. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes bizottsága egyébként még idén közzéteszi saját jelentését a témában, a génszerkesztés etikai oldalára fókuszálva. A testület által megfogalmazott ajánlások szerint kizárólag olyan esetben szabadna alkalmazni génszerkesztést az embriókon, ha a beavatkozás biztosan csak az érintett géneket változtatja meg és a többire nincs hatással, ami viszont jelenleg nem kivitelezhető.

A tudomány nem elég fejlett a génszerkesztett csecsemők biztonságának garantálásához.
A tudomány nem elég fejlett a génszerkesztett csecsemők biztonságának garantálásához. Fotó Getty Images

Széles körű nyilvános tanácskozást kellene tartani minden országban, mielőtt döntés születik az embrió, a petesejt és a spermium genetikai módosításának engedélyezéséről, emellett szabályozórendszer kialakítása is szükséges. A génszerkesztés alkalmazását kezdetben olyan esetekre kellene korlátozni, amelyek megfelelnek négy kritériumnak:

  • olyan súlyos betegség esetén, amelyért egyetlen gén felelős (például izomsorvadás, cisztás fibrózis);
  • a szerkesztéssel "mindössze" a problémás DNS-szekvenciát cserélik ki egy olyanra, amely biztonságos;
  • a problémás gént nem tartalmazó embriók nem manipulálhatóak;
  • valamint olyan esetekben, amikor a szülőknek nagy eséllyel beteg gyermekük születne termékenységi problémák vagy egyebek miatt.

Meglepődtek a szakértők

A beültetést megelőzően a génszerkesztett embriókat laboratóriumban kellene megfigyelni a normális fejlődésük biztosítása végett, és vizsgálatokkal igazolni, hogy minden szükséges gént sikerült módosítani. A bizottság szerint továbbá szükség lenne egy nemzetközi tudományos tanácsadó testület létrehozására, amely a többi között rendszeresen beszámolna a génszerkesztéssel kapcsolatos tudományos előrelépésekről, ismertetné az egyes esetek eredményeit és segítené az országokat.

A bizottságtól függetlenül szakértők egy részét egyébként meglepte, hogy a testület ajánlásában olyan betegségek is szerepelnek (például a cisztás fibrózis), amelyek különböző súlyossági fokozatokkal rendelkeznek és léteznek rájuk kezelések.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!