Kiszűri a bőrrákot az okostelefonunk

Akik iPhone-nal rendelkeznek, minden bizonnyal ébresztőóraként, személyi asszisztensként, sőt akár tévéként is használják kedvenc készüléküket. A legújabb hír, hogy ez az okostelefon akár a háziorvosunkká is válhat.

A Michigan Egyetem által kifejlesztett ingyenes iPhone alkalmazás a felhasználók számára lehetővé teszi, hogy telefonjuk kamerája segítségével felismerjék magukon a bőrrák korai jeleit. A program révén minden apró bőrelváltozás kiszúrható, sőt a felhasználó még emlékeztető üzeneteket is kérhet, hogy időnként újra ellenőrizze bőre állapotát.

Amint arról Michael Sabel, a Michigan Egyetem Orvosi Karának sebésze beszámolt, a teljes test feltérképezése révén könnyen kideríthető, hogy mekkora esélye van valakinek a melanóma kialakulásának. Eddig ehhez hivatásos fényképészre volt szükség, amit nem mindig fedezett a biztosító, ráadásul sok kellemetlenséggel is járhatott. Most, hogy sokan saját digitális kamerával rendelkeznek telefonjukon, mindez akár otthon is nyugodtan elvégezhető.

2009-ben csak az Egyesült Királyságban közel 12 ezer melanómás beteget diagnosztizáltak, és 91 ezernél is több egyéb típusú bőrrákot vettek kezelésbe. Az Egyesült Államokban évente kétmilliónál is több embernél mutatják ki a bőrrák valamelyik típusát, közülük közel 50 ezernél a legveszélyesebb fajtát, a melanomát. Magyarországon minden évben körülbelül 1700 új melanomás esetre derül fény. A rendszeres szűréssel még időben felismerhetőek ezek a bőrbetegségek, ami nagyban hozzájárul a sikeres gyógyuláshoz.

Az új iPhone alkalmazás a felhasználót abban segíti, hogy 23 fénykép segítségével egész testét tetőtől talpig felmérje. Ezek a képek azután elraktározódnak, hogy később az újonnan készültekkel összevetve könnyen észrevehető legyen, ha valamilyen elváltozás történt a bőrön. Ha új anyajegy jelenik meg vagy egy korábbi anyajegyen változás történt, a kép azonnal megosztható egy bőrgyógyásszal, aki el tudja dönteni, szükség van-e biopsziára.

A szakemberek mindenki számára javasolják a bőr rendszeres önvizsgálatát, de a világos bőrű és könnyen leégő típusoknak, illetve azoknak, akiknél a családban már fordult elő melanoma , különösen ajánlott a rendszeres szűrés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.