Kiderült, okosabb-e a robot az orvosnál

Kínai orvosok versenyt rendeztek, ahol 15 szakember mérte össze tudását a mesterséges intelligenciával - amely végül gyorsabb és pontosabb munkát végzett.

A versenynek két fordulója volt, a feladat pedig agytumorok diagnosztizálása és a vérömleny terjedésének megbecsülése volt. Hiába azonban a szaktudás és az évtizedes tapasztalat, mindkét fordulót a számítógép nyerte - olvasható az atv.hu-n.

Az Európai Bizottság több intézkedést terjesztett elő, hogy a mesterséges intelligenciát minél szélesebb körben alkalmazzák. Részletekért kattintson !

"Ez a rendszer fáradhatatlan és stabil. Úgy tudja felhasználni a klinikai eszközöket, mint senki más. Azt reméljük, hogy ez a verseny segít majd többeknek megérteni a mesterséges intelligencia működését" - nyilatkozta a kórházigazgató.

Mindkét fordulót a számítógép nyerte
Mindkét fordulót a számítógép nyerte

A tizenöt fős, profi orvosokból álló csapatnak 66%-os pontossággal sikerült teljesítenie a feladatot, míg a mesterséges intelligencia náluk gyorsabban kielemezte a több mint kétszáz esetet, és 87 százalékos pontossággal diagnosztizált.

"Nem jegyzi meg az összes daganatot , hanem csak kulcsinformációkat elemez. Amikor egy új esetet adunk neki, összehasonlítja az előzőből nyert információkkal, és így diagnosztizál" - magyarázta az egyik fejlesztő. A rendszert kifejlesztő klinikán már javában alkalmazzák az új technológiát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.