Jobban kontrollálják érzelmeiket az idősebbek

A márciusi Psychology and Aging szerint a kor előre haladtával egyre jobban tudjuk kontrollálni érzelmeinket, melynek következtében nem romlik a memóriateszteken elért teljesítmény.

Az eredmények alapján az érzelmek szabályozásának lelkileg megterhelő folyamata fiatal felnőttek esetében gátolja az egy időben vagy azonnal végzendő feladatok elvégzését. A negatív érzések csökkentése, vagy nemkívánatos gondolatok elnyomása igénybe veszi ugyanis a lelki erőforrásokat. Az eredményeket ismertető közlemény vezető szerzője Fredda Blanchard-Fields, a Georgiai Műszaki Egyetem Pszichológiai Karának elnöke.

Az Országos Egészségügyi Intézetek által finanszírozott kutatásba 72 (20-30 év közötti) fiatalt és 72 idősebb (60-75 év közötti) felnőttet vontak be. A vizsgálat során a résztvevők háromnegyede kétperces videofelvételt láthatott arról, hogy egy nő pénznyeremény érdekében valami undorító ételt eszik. A kisfilm célja az undor felébresztése volt. A többiek szintén kétperces filmjében két férfi egy hölgy ruhájáról beszélgetett, majd csendben megosztottak egy sört. Itt a cél az volt, hogy semmiféle érzelmet ne váltsanak ki.

A videó megnézése után mindenkinek a számítógépes memóriajáték következett. Meg kellett állapítani, hogy a képernyőn huszonkétszer feltűnő 0-9 közötti számjegy ugyanaz-e, mint a kettővel azelőtti. Az undorító felvételt nézőket három csoportba osztották, és különböző érzelem-kontrolláló instrukciókkal látták el őket, magyarázta Blanchard-Fields. Az egyik csoporttól azt kérték, hogy a látottak kapcsán felmerülő negatív érzelmeket amilyen gyorsan csak lehet, változtassák pozitívvá. A másik csoportnak azt tanácsolták, hogy tartsák fenn negatív reakciójuk intenzitását, és ne próbálják megváltoztatni érzelmeiket. A harmadik csoport tagjai nem kaptak utasítást. A söröző barátokat néző kontroll csoport sem kapott feladatot.

Az önként jelentkezők ezek után két további memóriajátékot játszottak. Kiderült, hogy mindenki jobban teljesített a memóriateszten a felvétel megtekintése után, mint előtte, vélhetően a gyakorlásnak köszönhetően. A negatív érzelmeket pozitívvá változtatók körében a fiatalok sokkal gyengébben oldották meg a memóriafeladatokat, mint idősebb társaik. Az idősebbek esetében javultak a memóriajátékok eredményei. A negatív érzelmek megbonthatják az emberi élet egyensúlyát, ezért az idősebb felnőttek jobb szabályozóképessége segít az élet egyensúlyának fenntartásában.

A kontroll csoport és a tanácsokat nem kapó harmadik csoport teljesítménye közt nem volt jelentős különbség, ami mutatja, hogy az undor önmagában nincs hatással a teljesítményre. A második csoportnál (a rossz érzéseket fenntartóknál) szintén nem romlott a teljesítmény egyik korcsoportban sem. Az undor megjelenését a résztvevők saját beszámolói alapján állapították meg. Minden vizsgálati személy nyilatkozott a filmek előtt és után a nyolc alapérzésről (undor, szomorúság, frusztráció, szorongás, düh, boldogság, elégedettség, érdeklődés). Az első videó mindenkiben emelte az undorérzés szintjét. A film és két memóriateszt után a kontroll csoportban, és a pozitív érzelmekre hangolódókban azonos volt az undor szintje. A feladatot nem kapó csoportban három számítógépes feladat után tért vissza az undor a normál szintre. A rossz érzéseket fenntartók csoportjában még az utolsó felmérés alkalmával is jelentősen emelkedett szintet állapítottak meg.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!