Jobb az orra, mint gondolná

Az orrnyálkahártya receptorairól a szagot bonyolult idegi folyamat útján kerülnek az agy szaglóközpontjába, amelynek elemző munkája után dönthetjük el, hogy például egy étel ehető-e vagy sem. Egy amerikai kutatócsoport négy éve tartó vizsgálata szerint még ma is sokkal jobban működik ez az érzékszervünk, mint gondolnánk.

A Neuron című folyóiratban megjelent tanulmányukban a szakértők leszögezik, hogy a szaglás a legősibb érzékelés. Az utóbbi időben végzett vizsgálatok szerint nemcsak az igen érzékeny orrú állatok, például a kutyák, hanem az emberek orra is sokkal több külső illatingert felfog, mint amennyi tudatosul belőlük.

Diego Restropo és munkacsoportja évek óta foglalkozik a szagok érzékelésével és a szagingerek idegi földolgozásával. "Keveset tudunk a szaglásunkról, és mind több derül ki róla, annál meghökkentőbb a bonyolultsága" - mondta a professzor.

A szaglószerv már születésünk pillanatában teljes mértékben működőképes, és az is marad - szemben más érzékszerveinkkel. Ennek magyarázata, hogy az orrunkban az érzékelő sejtek átlag kéthavonta elhalnak, és azokat új sejtek pótolják.

A kutatócsoport először egereken kísérletezett. Kimutatták, hogy miközben a többi érzékszervvel szemben a szaglóhámból az agyba bejutó ingerek egyetlen központba, a talamusz körülírt területébe kerülnek, ott a szaglásközpont nem azonnal dönt a befutó ingerről, hanem igen gyors idegrostok útján oda-vissza ingerfolyamatok indulnak el, végül az agyi központ dönt a szaginger jelentőségéről.

Azok a szagingerek - a feromonok -, melyek az állatvilágban fontos szerepet játszanak a párválasztásban, az emberben is működnek, még ha nem is tudatosulnak.

A női könnynek köztudottan nincs jellegzetes illata, a férfiak mégis érzékelik, és hatására azonnal jelentősen csökken a tesztoszteronszintjük.

Feltételezték, hogy a vakok hallása és szaglása érzékenyebb, mint a látó embereké. Több vizsgálat is igazolta, hogy a nem látók orra vagy füle nem működik jobban, mint ép szemű társaiké, de megtanulják, hogyan lehet és kell koncentrálniuk az ép érzékszerveikből származó ingerekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!