Így élhetünk száz évig

Tudósok szerint a hosszú élet titka az egészséges életmód, a jómód és a jó gének kombinációja.

Pontosabban az, ha nem vagyunk túlsúlyosak, nem dohányzunk, és 50 éves korunkig sikerül saját otthonba költöznünk. Egy 50 éve tartó kutatásban az életmód és az élettartam közötti kapcsolatot vizsgálták.

A kutatásban részt vevő férfiak mind az első világháború 1913-as kitörése előtt születtek, és 1963-ban kezdték nyomon követni az életvitelüket. A 855 alanyból, mindössze tízen érték meg a századik születésnapjukat - mind nemdohányzók voltak, akik egész életükben ügyeltek arra, hogy fittek maradjanak, és alacsony volt a vérnyomásuk és a koleszterinjük is, és nem mutatták demencia jeleit.

A hosszú élet egyik titka a sportolás

Legalább 54 éves korukig dolgoztak, nem ittak napi négy csésze kávénál többet, és még 50 éves koruk előtt saját otthonuk lett, vagy magas áron béreltek egyet. Közös volt még bennük, hogy mindannyiuk édesanyja a nyolcvanas, vagy kilencvenes éveiben hunyt el.

A kutatásban részt vevő egyik orvos, Dr. Lars Wilhelmsen szerint azoknak, akik hasonlóan hosszú életre vágynak, érdemes mihamarabb letenni a cigarettát , elkezdni a rendszeres sportot, napi négyben maximálni az elfogyasztott kávék számát, és ügyelni a koleszterinszintjükre. A jó genetika ezekre pedig még inkább ráerősíthet.

Hét matuzsálemi kort megért ember elárulta, hogy miként érte el ezt az életkort. A válaszok meglepőek, Önre bízzuk, hogy megfogadja-e a tanácsokat, vagy a tudományosabb magyarázatokra hallgat. Ide kattintva eldöntheti!

Már az olyan egyszerű változtatások bevezetése, mint a több séta, kevesebb cukor, só és zsír fogyasztása és a vitamin- és rostdús táplálkozás bevezetése évekkel hosszabbíthatják meg az életünket, és az életminőségünkön is rengeteget javíthatnak. Forrás: telegraph.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.